Szinte ugyanannyiba kerül egy bevásárlás az Egyesült Királyságban, mint itthon

Nagy Donát 2021-10-19 07:04:00
Csakhogy kint négyszer többet keresnek.

A Lidl után az Aldival is elkészítette azt az összehasonlító elemzést a G7, melynek célja, hogy a magyar fogyasztók képet kapjanak a külföldi árakról (és az esetleges különbségekről), illetve a magyar áruházakban egy konkrét nagy bevásárlás költségének változásain mérjék az inflációt vagy a deflációt. A cikket a HVG szemlézte, és arra jutott, hogy

az Egyesült Királyságban lényegében ugyanannyit fizetünk a kasszánál, csakhogy ők eleve 4-szer több pénzből gazdálkodhatnak.

Az elemzéshez többféle termék árát is nézték, köztük például a durum spagettiét. Ez a külföldön élő magyar szerint kilogrammonként 40 pennybe kerül, ami kint nagyjából 166 forintot jelent. Ugyanez termék itthon már 518 forintba kerül.

A lap megfogalmazása szerint a rizsnél „megint erősen kerekedett a szemük”, ugyanis 187 forintnak megfelelő kilónkénti árat kaptak. A magyar Aldiban viszont ugyanez már 2020 vége óta 368 forintba kerül.

Az adatfelvétel szeptember 30-án zajlott, 416 forintos fontárfolyammal számolva. Ez alapján a G7 szerint a 31 vizsgált termékből 14 volt olcsóbb Angliában, mint Magyarországon, és sokszor nem is kevéssel:

a burgonya, a liszt, a répa és egyes tejtermékek is jóval olcsóbbak kint.

Az elemzés arra is rávilágít, hogy Angliában 13 260 forintnak megfelelő fontot, Magyarországon pedig 11 886 forintot fizettünk volna ugyanazért a 31 termékért, ugyanabban a mennyiségben.

Fotó: Pixabay

Így a cikk szerint az angol Aldi 11,5 százalékkal drágább, mint a magyar, vagyis lényegében hiába olcsóbb a 31-ből 14 termék kint, ha a többi 17 magasabb árszintje ezt ellensúlyozza.

Csakhogy az Egyesült Királyságban a nettó medián bér (azaz nem az átlag, hanem az a középérték, amelytől felfelé és lefelé is ugyanannyi elem van) ma 2000 font körül van, vagyis 850 ezer forintnak felel meg. A magyar nettó medián bérről ugyan nincs friss hivatalos adat, de az Eurostat 2020-os eredményei alapján nagyjából 210 ezer forinttal lehet számolni.

Lényegében tehát az Egyesült Királyságban úgy élik meg az árakat a vásárlók, mintha mi a mostani áraink negyedét fizetnénk csak ki itthon.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.