Fidesz Márki-Zaynak: Mondjon le!

Nagy Donát 2021-10-18 08:10:01
Szerintük a közeledő kampány alatt úgysem lenne ideje Hódmezővásárhelyre.

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének hétfői közleménye szerint miután vasárnap este nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányba kezd, kezdeményezik, hogy mondjon le a polgármesteri tisztségéről, adja át a város vezetését ideiglenesen - az általa utódként megnevezett - Szabó János alpolgármesternek, és írjanak ki időközi polgármester-választást 2022 áprilisára, írja az MTI.

Immár egyértelmű, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely helyett az országos politikát választotta

- írták.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A Fidesz helyi csoportja ezt tiszteletben tartja, és jó egészséget kíván a politikusnak a további küzdelmeihez. Szerintük nem lehet azonban, hogy a városnak fél évig ne legyen polgármestere, a lemondással elkerülhetővé válik, hogy Hódmezővásárhely továbbra is Márki-Zay Péter és az országos politika "túsza legyen".

Amennyiben valóban fontos Márki-Zay számára Hódmezővásárhely, amennyiben valóban szereti ezt a várost, lemond. Nem lehet ugyanis egyszerre két feladatot is ellátni: várost vezetni és országos politikai kampányt folytatni, különösen akkor, ha valaki hat párt érdekeit és céljait akarja összeegyeztetni

- áll a közleményben, amelyben a Fidesz hozzáteszi: a lemondás korrekt és tisztességes lépés, ami a város érdekeit szolgálja. Lázár János is így tett, amikor tíz évvel ezelőtt az országos politika első vonalába lépett - emlékeztettek.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.