Sólyomszem - írta a fél szemére vak egyesületi elnökre a Kapost főszerkesztője, Huszka Imre

Farkas Bazsi 2021-10-18 14:08:47
Az Átlátszónak is dolgozó újságíró szerint ő nem tudta, hogy a férfi fogyatékossággal él. A gúnyt kapó Fejes István azonban azt állítja, hogy Huszka egészen biztosan tisztában volt vele, hogy fél szemére nem lát.

Még szeptember 18-án jelent meg a kaposvári Kapost.hu portál Facebook-oldalán az "Ember a markolókanálban: primitív hazugságokkal próbálja kimosni magát Horváth Ákos az illegális közúti versenyzés botrányából" című cikk posztja. Ehhez szólt hozzá a Kaposváriakért Egyesület elnöke Fejes István.

Fejes aztán nem sokkal kommentjére az oldal nevében kapott választ, amiben az azt író admin Sólyomszemnek nevezte a születésétől fogva egyik szemére látássérült férfit. 

A Kapost impresszumában Huszka Imre szerepel, mint az oldal szerkesztője. Hozzá fordultunk hát, hogy megtudjuk, a kommentet ő írta-e, amennyiben pedig valóban ő volt, úgy tudta-e korábban, hogy Fejes látássérült. A szerkesztőtől egyúttal azt is megkérdeztük, hogy milyen gazdasági társaság áll a kapost.hu kiadói tevékenysége mögött.

Huszka válaszában ragaszkodott hozzá, hogy azt csakis terjedelmében közölhetjük, íme:

„Tisztelt Farkas Balázs! A KAPOS-T Facebook oldalán megjelenő kommentekért „Paizs Lajos" a felelős, akinek a személye az Ön számára nyilván nem ismeretlen, miután ő volt korábban, Ön előtt a szintén Ungár Péter érdekeltségi körébe tartozó kaposvári LMP-s pártpropaganda-oldal, a kpsvr.hu „felelős kiadója".

Az Ön által említett ügyről ennélfogva kevés információm van: Fejes István egészségi állapotáról, miután azt felénk a legszigorúbb magánügynek tekintik, Önnel ellentétben, aki a távoli Szombathelyen meglepő részletek birtokában van, semmit nem tudok. Nekem csupán egy sötét, tekintetet elrejtő szemüvegről vannak emlékeim, melyet futó találkozásaink mindegyikén viselt.

A „Sólyomszem" becenevet, melyen városszerte emlegetik, egészen más miatt kapta tudomásom szerint: 2019-ben, amint azt a KAPOS-T is megírta, egy megbeszélésen lelövéssel fenyegette meg Nadrai Norbertet, aki a kaposvári önkormányzati választáson az egyik vetélytárs, a „Szőlősgazdák" listavezetője volt. A történet a KAPOS-T írásában, melynek állításait az érintett, Fejes István sem cáfolta soha, s amelyeket tanúkkal tudok igazolni, részletesen olvasható:

https://www.kapost.hu/haboru-valasztasi-hirek/

Amint talán ön is tudja, Sólyomszem J. F. Cooper Az utolsó mohikán c. regényének egyik szereplője, aki legendás céllövő tudományáról híres – innen tehát a becenév. Egyebekben, ha Ön Fejes Istvánnak a kaposvári közéletben folytatott kártékony, toxikus tevékenységével kíván részleteiben megismerkedni, szívesen állok rendelkezésére.

Második kérdésére adott válaszom egy fokkal egyszerűbb: semmilyen."

Fotó: kpsvr.hu

Természetesen megkerestük Fejes Istvánt is, aki válaszában ezt írta:

Úgy gondolom, hogy kevés aljasabb dolog van annál, mint amikor valaki egy embertársunk testi hiátusán élcelődik vagy gúnyolódik. Ennél még rosszabb, ha az illető mindezt nagyobb nyilvánosság előtt teszi – például egy ún híroldal mögé rejtőzve – kihasználva, hogy mondandója sok emberhez ér el. 

Nos nyilván engem is mélységesen sértett, amikor a szóban forgó illető „Sólyomszemként” aposztrofálva gúnyolódott rajtam. 

És ha ezt még lehet tovább fokozni, akkor az mindenképpen az, amikor a bocsánatkérés helyett szánalmas magyarázkodásba bonyolódva próbálja menteni a menthetetlent. Nézzük tételesen: 

1. a szemüveg, amit hordok az fényre sötétedő lencsével van ellátva, ami napsütésben valóban sötét, de ha nincs napfény, akkor teljesen átlátszó, zárt térben meg különösen. Huszka Imrével még 2019 tavaszán folytattunk egy bő órás beszélgetést egy kávéházban, ahol egymással szemben méteres távolságban ülve kizárt, hogy ne vette volna észre nyilvánvaló testi hiányosságomat. Azóta is több alkalommal találkoztunk, a választási plakátomon is jól látszik ez, szóval állítása nyilvánvalóan teljesen valótlan.

2. A Sólyomszem gúnynév állítólagos eredetének magyarázata pedig önmagában is szánalmas, annak hivatkozási alapja csupán kitaláció. A Kapos-T írásokban megjelenő számtalan hazugság cáfolata teljesen felesleges erőfeszítés – ez többször bebizonyosodott. Az írója oly mértékben tévedhetetlennek képzeli magát, hogy képtelen bármilyen korrekcióra, és amennyiben valaki ezt mégis megpróbálja, azt kapásból behelyezi a „notórius hazudozó” skatulyába, ahonnan kikerülni lehetetlen. Szóval az, hogy a Kapos-T valamely írását nem cáfoltuk az semmit sem jelent.

Huszka nem csak a Kapost szerkesztője, de az Átlátszó kaposvári tudósítója is. Megkerestük Bodoky Tamást, a lap főszerkesztőjét, hogy megtudjuk, vállalható-e egy olyan munkatárs - még ha külsős tudósító is -, aki személyeskedéssel, gúnyolódással válaszol vissza egy látássérült közéleti szereplőnek.

Bodoky válaszában azt írta, hogy Huszka a megnyilvánulását nem az Átlátszó oldalán, annak nevében tette meg, hanem a saját oldalán írta meg, így ahhoz nekik közük nincsen.  

Az Átlátszó azokért a cikkekért tud felelősséget vállalni, amik nálunk jelennek meg. Azokban garantáltan nincs és nem is lesz személyeskedés, minősítgetés, sértegetés. Ugyanakkor nem gondoljuk azt, hogy rendőrködnünk kellene a vidéki tudósítóink, vagy bárki más privát véleménynyilvánítása, annak esetlegesen kifogásolható stílusa fölött a Facebookon vagy máshol - írta a lap főszerkesztője.

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.