Helyre kellett igazítania a szombathelyi Fidesz házi lapjának

Farkas Bazsi 2021-10-17 09:04:00
A portál azt írta, hogy a szombathelyi önkormányzat fizetett ki egy, a város Fő terén megtartott kampányrendezvényt, csakhogy ez nem volt igaz.

Nemrég azzal hívták fel magukra (Nemény András és a szombathelyi városvezetés) a figyelmet, hogy költségvetési okokra hivatkozva lemondták a Karnevált.

Helyette viszont kampányrendezvényre volt saját pénzük,

Szombathelyre hívták Karácsony Gergelyt, Kunhalmi Ágnest és Ungár Pétert is, ám a Fő tér használatáért és a városi tévé közvetítéséért egy fillért sem fizettek - írta még augusztusi cikkében a szombathelyi Fideszhez ezer szállal kötődő Frisss.hu.

Csakhogy a portál nem írt igazat. 

Ennek pedig most egy helyreigazításban most hangot is adott. Mint írják:

A 2021. augusztus 12-én „Baloldali sikkasztási ügy érintettje kaphat újabb milliókat Szombathelyen” címmel megjelent cikkben azt a valós tényt, hogy Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes és Ungár Péter nem fizetett a szombathelyi kampányrendezvényük miatt a Fő tér használatáért és a városi tévé közvetítéséért az önkormányzatnak, abban a 

hamis színben tüntettük fel, hogy ezt a rendezvényt az önkormányzat a saját pénzéből szervezte, és az esemény szervezéséért és megtartásáért fizetendő díjat elengedte nekik.

A valóság ezzel szemben az, hogy a cikkben írt rendezvényt nem a szombathelyi önkormányzat szervezte, és kampányrendezvények esetén a szombathelyi önkormányzat soha nem kért és nem kér senkitől pénzt sem az érintett közterület használatáért, sem a városi tévé közvetítéséért, és ez a cikkben írt esetben is így történt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.