Marco Rossi szerint bizonyított a magyar válogatott az angolok ellen

Székely Zoárd 2021-10-13 15:30:00
Az angol edző is elismerte a magyar csapat teljesítményét.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai bizonyítottak azzal, hogy kedden 1-1-es döntetlent értek el az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként a Wembley Stadionban rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

„A fiúk az elejétől a végéig követték a taktikai utasításokat. Ma egy olyan angol csapattal találkoztunk, amely nem volt a legjobb formában, és volt egy kis szerencsénk is"

– nyilatkozta a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón az olasz szakember.

Rossi megjegyezte, az albánok elleni vereséget követően sokan idiótának gondolták, most pedig hősök lettek. Hozzátette, a „hamis szurkolók" számára most talán megmutatták, hogy nem akkora „idióták".

„Sokkal bátrabban játszottunk ma este. Albánia ellen a támadó harmadban nem tudtunk érvényesülni. Ezúttal viszont más volt a helyzet, a csapatnak is más volt a hozzáállása. A játékosok minden mérkőzésen a lehető legtöbbet nyújtják - ez valamikor működik, valamikor nem" 

– mondta Rossi, aki a sajtótájékoztatón is emlékeztett arra, hogy a magyar válogatott az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában.

Marco Rossi és kollégája, Gareth Southgate sem kívánta kommentálni a magyar szurkolók lelátói verekedését, amely a rendőrség közleménye szerint azért tört ki, mert egy rendezőt rasszista jelzőkkel szidalmazó drukkert előállítottak.

Az angolok szövetségi kapitánya arról beszélt, tisztában voltak vele, hogy a magyar egy erős csapat. Szerinte tanítványai nem játszottak olyan jól, mint Budapesten, könnyen eladták a labdát és kicsit megszeppenve futballoztak, ami kifejezetten szokatlan volt számára.

A szakember kiemelte, nem tudtak elég helyzetet kidolgozni, ezért taktikát is változtattak a mérkőzés közben, de a magyarok remekül lezárták a területeket és a kontratámadásaikkal többször zavart okoztak.

Az MLSZ-nek Schön Szabolcs elmondta, a találkozó előtt rengeteget beszélgettek a társakkal, hogy min kell változtatniuk, ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen mindenki százszázalékosan „odatette magát" a mérkőzésen és az utolsó leheletéig küzdött.

Nego Loic szerint is elsősorban hozzáállásban változott a magyar csapat játéka, noha úgy vélte, az előző találkozókon sem voltak félénkek:

„Bizonyítani akartuk, hogy képesek vagyunk meglepni az ellenfelet. Követtük a taktikát és mindenki a képességei szerinti legtöbbet beleadta."

A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.