A Fidesz szerint adót emeltek a "baloldali önkormányzatok", most kiderül, hogy mi igaz ebből

ugytudjuk.hu 2021-10-11 07:20:00
Nem lőjük le a poént.

Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli minisztérium parlamenti államtitkára cstütörtökön azt mondta: a járvány alatt a baloldali vezetésű települések ahelyett, hogy segítették volna a vállalkozásokat, adókat emeltek. 

Mivel kiváncsiak voltunk ezekre az állítólagos adóemelésekre, ezért megkerestük a szombathelyi önkormányzatot, mi az ő álláspontjuk ennek kapcsán.

"A kormány még 2020 decemberében tiltotta meg az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek, vagy módosítsanak adószabályaikon, vagyis Zsigó Róbert állítása már csak emiatt sem helytálló"

- közölték érdeklődésünkre.

Ezzel szemben - mint írják - Szombathely városvezetése dr. Nemény András polgármester döntései alapján az alábbi módokon segítette a helyi vállalkozásokat:

A kihirdetett veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került, helyi érdekeltségű vállalkozások segítése érdekében módosította a közterület használatának szabályairól szóló önkormányzati rendeletet,

"Ezzel megteremtette a lehetőségét az elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel kedvezmény megadásának a közterület azon használói részére, akik a jelen helyzetben tevékenységüket szüneteltetik, de építményüket, vendéglátó előkertjüket, árusító standjukat nem bontották el. Azon közterület-használók számára, akik bejelentették a veszélyhelyzetre tekintettel a közterület-használatuk szüneteltetését, ám építményüket, vendéglátó előkertjüket, árusító standjukat nem bontották el, és a Rendeletben foglalt egyéb feltételeknek megfelelnek, polgármester úr 2020. április 1. napjától biztosította a kedvezményes közterület-használati díjat."

Hozzátették: a kormány – későbbi – intézkedése szerint pedig május 4-től augusztus 31-ig lett ingyenes a terasz-használat 2020-ban.

Mint írják: a városvezetés a helyi vendéglátósok képviselőivel személyesen is egyeztetett a városházán januárban, ugyanis "az akkor már nagyon nehéz helyzetbe került szektort a szintén nehéz helyzetben lévő önkormányzat is megpróbálta segíteni". Ennek jegyében döntött a 2021-es évben a teraszokat érintő közterület-használati díjak elengedéséről, mely megelőzte a kormány erre vonatkozó hasonló döntését.

Végül tájékoztatásuk szerint a Savaria Napok és Borfesztiválon az önkormányzat kedvezményes kitelepülési lehetőséget biztosított a helyi vállalkozásoknak, a városi médiafelületeken pedig külön reklámkampányt folytattak a helyi vállalkozók segítésére.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.