Az albánok legyőzése életben tarthatja a magyar fociválogatott vb-reményeit

Vágvölgyi Bálint 2021-10-09 15:03:37
Nagyon kéne nyerni Marco Rossi csapatának.

A magyar labdarúgó-válogatottnak akkor marad reális esélye a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére a világbajnoki selejtezőcsoportjában, ha szombaton a Puskás Arénában legyőzi az albán csapatot.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese negyedik helyen áll a hatosban, hátránya két pont a második Albániával szemben. A döntetlennel megmaradna a két csapat között a különbség, ami a hátralévő három fordulóban még ledolgozható lenne, azonban a jelenleg harmadik lengyelek szinte biztosan egyről három pontra növelik az előnyüket a magyarokkal szemben, ugyanis a sereghajtó San Marinót látják vendégül. Amennyiben ez bekövetkezik, jószerivel megpecsételődik a nemzeti együttes sorsa, mert úgy kellene ledolgoznia ezt a hátrányt, hogy neki még kedden hátravan a veretlenül listavezető Anglia elleni idegenbeli találkozó, miközben a lengyel csapat már mindkét meccsét lejátszotta az Eb-ezüstérmessel.

A győzelem ugyanakkor életben tartaná a magyar reményeket, mivel a válogatott azzal egyrészt megelőzné az albán csapatot, másrészt egypontos maradna a lengyelekkel szembeni hátrány. Ha viszont a magyarok másodjára is kikapnak az albánoktól, az tulajdonképpen bebetonozná a negyedik helyet.

Az olasz szövetségi kapitánynak ezúttal sem lesz könnyű dolga, mert bár csak egyetlen komoly hiányzója van, de az éppen a csapatkapitány Szalai Ádám. A Mainz futballistája a pályáról is nagyon hiányozni fog, mivel - Rossi szavai szerint - nincs másik hozzá fogható középcsatára, de pályán kívül betöltött vezérszerepét is át kell vennie másoknak.

A győzelmi kényszerben pályára lépő magyar együttest ráadásul a szurkolók sem segíthetik, mivel a nemzetközi szövetség (FIFA) zárt kapus büntetést rótt ki a magyar szövetségre az angolok elleni rasszista megnyilvánulások miatt.

A szombaton 20.45-kor kezdődő mérkőzés játékvezetője a spanyol Carlos del Cerro Grande lesz.

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari vb-re, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó három helyért.

Európai világbajnoki selejtezők, I csoport, 7. forduló:

Magyarország-Albánia, Puskás Aréna 20.45
Andorra-Anglia, Andorra La Vella 20.45
Lengyelország-San Marino, Varsó 20.45

A tabella:

  1. Anglia           6   5   1   -   18- 2   16 pont
  2. Albánia          6   4   -   2   10- 6   12
  3. Lengyelország    6   3   2   1   19- 8   11
  4. Magyarország     6   3   1   2   12-10   10
  5. Andorra          6   1   -   5    4-14    3
  6. San Marino       6   -   -   6    1-24    0

Címlapfotó: mlsz.hu

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.