Egy évig nem játszhat a stadionjában a Barca

Vágvölgyi Bálint 2021-10-08 18:04:07
Albérletbe költöznek a katalánok.

Az FC Barcelona labdarúgócsapata jövő nyártól egy évig nem játszhat a Camp Nou, ha elkezdődik annak felújítása.

Joan Laporta klubelnök pénteken bejelentette, hogy a létesítmény régóta halogatott átalakítása három-négy évig tart, de a csapatnak legfeljebb egy évig kell albérletben szerepelnie. Hozzátette, egyelőre mérlegelik a lehetőségeket, de valószínűleg a klub edzőközpontjában található Johan Cruyff Stadionban rendezik majd a hazai mérkőzéseiket, ahol a női csapatuk is játszik.

A mindössze 6000 néző befogadására alkalmas stadiont Laporta szerint 50 ezresre lehetne bővíteni a férficsapat meccseire.

Egy másik lehetőség az önkormányzati tulajdonú Montjuic Stadion lenne, ahol az 1992-es nyári olimpia nyitóünnepségét rendezték, és éveken át a városi rivális Espanyol otthona volt.

A 99 ezres Camp Nou befogadóképességét 110 ezerre szeretnék növelni, közben pedig felújítanák a mellette lévő sportcsarnokot, a múzeumot és a különböző üzlethelyiségeket is. A munkálatok finanszírozása miatt tárgyalásban állnak a Goldman Sachs befektetési bankkal, amelytől másfél milliárd euró kölcsönt igényelnek. A finanszírozási tervet a klubtagoknak kell jóváhagyniuk.

Szólj hozzá!

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.