Zárt kapus meccsen eddig csak egyszer kapott ki a magyar fociválogaott, szombaton folytatni kéne ezt a jó sorozatot

Vágvölgyi Bálint 2021-10-07 14:30:28
Eddig 11 ilyen mérkőzés volt: 3 az UEFA büntetése, 8 a pandémia miatt.

A magyar labdarúgó-válogatott a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetése miatt a szombati világbajnoki selejtezőn zárt kapuk mögött fogadja az albán csapatot a Puskás Arénában. Az együttes az eddigi 11 nézők nélküli összecsapásán kifejezetten jól szerepelt, csak egyszer kapott ki.

A nemzeti együttes üres stadionban eddig hétszer győzött, háromszor döntetlent játszott, és egyszer szenvedett vereséget.

Az első három esetben a nemzetközi vagy az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt nem lehettek szurkolók a lelátón, míg tavaly és idén a pandémia miatt volt üres a stadion nyolc találkozón is. A 2019. októberi, Azerbajdzsán ellen 1-0-ra megnyert Eb-selejtező annyiban "kakukktojás", hogy akkor csak gyerekek lehettek a nézőtéren.

A magyarok az azeri csapaton kívül Törökországot kétszer, Görögországot, Szerbiát, Izlandot és San Marinót egyszer múlták felül. Az első, 2013-as zárt kapus találkozón 2-2-es döntetlent játszottak a vendég románokkal, az egyetlen vereségüket pedig tavaly szeptemberben, hazai pályán az oroszoktól szenvedték el.

A magyar labdarúgó-válogatott eddigi zárt kapus mérkőzései:

  • 2013.03.22.: Magyarország-Románia 2-2 - vb-selejtező
  • 2018.09.11.: Magyarország-Görögország 2-1 - Nemzetek Ligája
  • 2019.10.13.: Magyarország-Azerbajdzsán 1-0 - Eb-selejtező
  • 2020.09.03.: Törökország-Magyarország 0-1 - Nemzetek Ligája
  • 2020.09.06.: Magyarország-Oroszország 2-3 - Nemzetek Ligája
  • 2020.10.11.: Szerbia-Magyarország 0-1 - Nemzetek Ligája
  • 2020.11.12.: Magyarország-Izland 2-1 - Eb-pótselejtező
  • 2020.11.15.: Magyarország-Szerbia 1-1 - Nemzetek Ligája
  • 2020.11.18.: Magyarország-Törökország 2-0 - Nemzetek Ligája
  • 2021.03.25.: Magyarország-Lengyelország 3-3 - vb-selejtező
  • 2021.03.28.: San Marino-Magyarország 0-3 - vb-selejtező

Címlapfotó: mlsz.hu

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.