Miért nem kaptak pénzt a szociális dolgozók? A kormány válasza: Gyurcsány!

Papp László Tamás 2021-10-04 19:51:00
Ungár Péter azonnali kérdésére reagált így Rétvári Bence.

Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője azt tudakolta a parlamentben, miért nem kaptak egyszeri, ötszázezer forintos juttatást a szociális ágazatban dolgozók.

Elmondta, az ágazat dolgozói nélkül nem lehetett átvészelni a koronavírus-járvány eddigi hullámait, munkájuk mégsem lett megbecsülve – írja az MTI.

Ungár kijelentette: a szociális dolgozók a legrosszabbul fizetett állami alkalmazottak. Hozzátette: a szektor dolgozóinak bére 2010-ben a mediánbér 70 százaléka volt, jelenleg viszont csak 40 százaléka. Vásárlóértéken nézve is csökkent a szociális dolgozók bére  – mondta.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egyetértett azzal, hogy elismerést érdemelnek a szociális dolgozók a járvány alatt végzett munkájuk miatt. Elmondta, amikor a baloldali pártok válságot kezeltek, elvettek a szociális dolgozóktól egyhavi bért, a mostani kormány ellenben a válság alatt 14 százalékkal emelte a bérüket.

Azzal is egyetértett, hogy tovább kell növelni a szociális ágazatban a béreket, de az elmúlt években volt szociális ágazati bérpótlék, bérkiegészítés és összevont pótlékemelés is.

Úgy látta, az LMP azért dolgozik, hogy visszatérjen a hatalomba Gyurcsány Ferenc, aki már elvett egyhavi bért a szociális dolgozóktól.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.