Először sikerült a Gyirmótnak legyőzni az Újpestet

Nagy Donát 2021-10-02 16:39:00
A lila-fehérek a mai meccs után a tabella alján találták magukat.

Két akciógóllal és egy büntetővel nyert a Gyirmót az Újpest ellen az NB I 8. fordulójában.

Újpest - Gyirmót 1-3 (0-3)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion,
Gólszerzők: Kastrati (52.), ill. Varga B. (11., 27. – 11-esből), Szegi (16.)

Fotó: Gyirmót FC Győr Facebook-oldala

Újpest FC:
Banai - Kasztrati, Kutrumpisz, Antonov - Mitrovic, Stieber Z. (Simon K., a szünetben), Csongvai - Beridze (Mory, 74.), Croizet, Mack (Viana, 67.) - Tallo

Gyirmót FC Győr:
Hársfalvi - Szegi, Ikic, Széles, Zeke - Radics, Nagy P. (Csonka, 79.), Vass Á., Hajdú - Simon An. (Hasani, 86.), Varga B. (Karacs, 93.)

A mezőny két még nyeretlen csapatának összecsapását a gyirmótiak kevesebb mint fél óra eldöntötték, hiszen háromszor is betaláltak a rendkívül gyengén védekező újpestieknek.

Az Újpest néhány perccel a fordulást követően egy szöglet után szépített, és gyakorlatilag végig "egykapuzta" a második játékrészt, de nem tudott újabb gólt szerezni. A gyirmótiak 2017. május 27. óta először győztek az élvonalban, ahol történetük során első alkalommal szereztek három gólt egy mérkőzésen.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.