Vadonatúj DeLorean kocsikat gyártana egy amerikai cég

Nagy Donát 2021-09-30 16:30:13
Az eredeti gyár tengernyi alkatrészt hagyott hátra, amelyekből több száz új autó építhető össze a kultikus autóból.

Nem csak mítosz, hogy a DeLorean gyár bezárása után több ezer autóhoz maradt alkatrész. Az új gyártósor már majdnem kész, és az alkatrészek is megvannak - írja a Vezess.

A DeLorean DMC-12 zseniális, ritka és nagyon drága, mivel alig 3000 darab készült el. John DeLorean, az amerikai autógyártás egyik ikonja fantasztikus autót álmodott, és majdnem sikerült is úgy megvalósítania, ahogy szerette volna. Majdnem. Hiszen nem minden alakult jól.

Fotó: Pixabay

Maffia, kábítószerügyletek, hazudozások, és megannyi oka volt annak, hogy végül csődbe ment a cég. Az észak-írországi gyártósor nagy fejlődést ígért a Belfast mellett élőknek, de 1981-től csak 1982 végéig tudott nekik munkát biztosítani.

John DeLorean elvesztette autógyárát, a gyártósort pedig egyik napról a másikra bezárták. De nem tűnt el nyomtalanul. Befektetők azóta igyekeznek életben tartani és feltámasztani a legendás autógyárat több-kevesebb sikerrel.

A hiedelem, miszerint több ezer autóhoz elég alkatrész ragadt bent, viszont nem csak szóbeszéd.

A Petersen autómúzeum megmutatta, mi a helyzet most a DeLorean Motor Carsnál. Mert a vállalatot kicsit más néven, de életben tartják.

FIRST EVER DMC Delorean Factory Tour | Back to the future time

Calling all Delorean Fans! Today, we get a private tour of the new Delorean production facility in Houston Texas. A huge thank you to @DeLorean Motor Company...

A cikk szerint egy 40 000 négyzetláb területű (3700 négyzetméteres) csarnokban zajlik az élet. Jelenleg szervizeléssel, felújítással, karbantartással foglalkoznak, és ellátják a világot eredeti DeLorean alkatrészekkel. A létesítményben szinte minden megtalálható, ami szükséges egy DeLorean felújításához, életben tartásához.

2850 darab alkatrész kell egy DeLorean összeszereléséhez és a 80%-a a polcokon van, a maradékot igyekeznek legyártani. Mert a DeLorean Motor Cars arra készül, hogy újabb autókat szereljen össze.

Ezer darab ajtó van raktáron, legalább ennyi karosszériaelem, beltéri alkatrészek, ülések, kárpitok, kábelkötegek, motorok. Minden az eredeti gyártósorról érkezett, az eredeti ládákban, ez a hely maga az élő történelem. 40 éves alkatrészek, szerszámok, eszközök várják a felélesztést, aminek egyetlen akadálya van jelenleg, az amerikai jogalkotás. Még nem sikerült megállapodni az állammal a kis szériás autók gyártásáról, így még várnak, de már minden készen áll.

Szólj hozzá!

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.