Az év végéig leállítanak egy németországi Opel-gyárat a csiphiány miatt

Fehér Buda 2021-09-30 19:30:00
A mintegy 1360 dolgozót bejelentik rövidített munkaidőre, így bérük nagy részét az állami támogatás révén megkapják.

Legalább az év végéig leállítják a termelést a németországi Eisenachban működő Opel-gyárban a globális csiphiány miatt - jelentette be az autógyártó társaság csütörtökön. Az üzemet október első hetében állítják le. A mintegy 1360 dolgozót bejelentik rövidített munkaidőre, így bérük nagy részét az állami támogatás révén megkapják.

Legkorábban 2022 elején indulhat újra a termelés. Konkrét dátum nincsen. Ezt azzal indokolták, hogy a félvezetők hiánya miatt az egész ágazat rendkívüli helyzetben van, és nem lehet tudni, hogy mikorra állnak helyre a gyártáshoz szükséges ellátási láncolatok. A dolgozókat csütörtökön értesítették. Szakszervezetük, az IG Metall erősen kifogásolja az eljárást, az ágazati érdekképviselet helyi vezetője szerint a két napja tartott állománygyűlésen szó sem volt leállásról, és a munkaadó egyeztetés nélkül döntött - írta hírportálján a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

Fotó: Pixabay

Az egykori NDK területén fekvő Eisenachban a rendszerváltás előtt Wartburg gépkocsikat gyártottak. Az Opel 1990-ben vette át az üzemet, és 1992-re felépített egy új gyárat, amelyet sokáig a keletnémet gazdaság megújításának és felzárkóztatásának mintapéldájaként tartottak számon. Az eisenachi üzem a Türingia tartományi térség egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A Grandland X nevű városi terepjáró modellt gyártják, hagyományos és hibrid meghajtással. Korábban két Opel kisautót, a Corsa és az Adam nevű modelleket gyártották. Az átállás miatt tavaly két és fél hónapig állt a munka. Az idén augusztusban is kényszerszünetet kellett tartani, mert egy elektronikai alkatrészeket gyártó malajziai beszállítónál a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a termelést, írja az MTI.

Az Opel a korábbi anyavállalat, a francia PSA Group és az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles egyesülésével az év elején létrejött Stellantis konszernhez tartozik. A csiphiány a vállalatcsoport egészét sújtja, adataik szerint a január-júniusi időszakban 700 ezer autót nem tudtak legyártani miatta. Az üzletmenet így is jól alakult, a társaság 75 milliárd euró bevételt és 5,9 milliárd euró nyereséget ért el hat hónap alatt.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.