Már 16 járdaszakaszt újítottak fel 2021-ben Szombathelyen

Fehér Buda 2021-09-27 17:10:00
A SZOVA munkatársai a Stromfeld-lakótelepen folytatták két járdaszakasz felújítását a héten.

A szombathelyi járdafelújításokról tartott sajtótájékoztatót a városvezetés a Stromfeld-lakótelepen, ahol a SZOVA NZrt. munkatársai szeptember utolsó napjaiban kezdték meg a Stromfeld Aurél utca 15-21. közötti járdaszakasz felújítását, írják a szombathely.hu-n. Az eseményen részt vett Horváth Soma alpolgármester is, aki elmondta: választókörzettől függetlenül a biztonságosabb gyalogos-közlekedés a cél, ezért Szombathelyen 16 járda újult meg vagy épp folyamatban van idén, és két gyaloghíd rekonstrukciója is megtörtént már. Mindezt a város saját erőből, a fenntartási keret terhére végeztette el.

Fotó: Nagy Jácint/Savaria Fórum

Bokányi Adrienn tanácsnok, a 2. számú választókörzet képviselője hangsúlyozta: még a 80-as években épültek a Stromfeld Aurél és Kós Károly utcai környező házak, egyúttal a járdák is, így időszerű volt a felújítás. "Két szakasz kap most új burkolatot, összesen 160 méter, mintegy 550 m2-nyi felület újul meg itt nettó 5 millió forintból" - zárta a körzet önkormányzati képviselője.

2021-ben felújított betonlapos járdák:

  • Orbán Balázs utca
  • Szent István király utca
  • Bem buszforduló
  • Külső Pozsonyi út
  • Gábor Áron utca egy szakasza
  • Százhold utca
  • Vénusz utca

2021-ben felújított gyalogoshidak:

  • Saághy István utcai gyalogoshíd
  • Gayer parki fapallós gyalogoshíd

2021-ben felújított aszfaltos járdaszakaszok:

  • Írottkő utca
  • Rohonci utca 21-27.
  • Szűrcsapó utca 2-6.
  • Nagy László utca (Olad)
  • Béke tér környéke, a Szent Imre herceg utcában
  • Hunyadi János utca gyalog- és kerékpárút, a templom előtti szakaszon
  • Hunyadi János utca, a volt gyógyszergyár előtt
  • Szent Gellért utca folyamatban van
  • Bárdosi Németh János utca belső járdaszakasza (Stromfeld)

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.