Zamárdi a Balaton Sound maradására szavazott

Vágvölgyi Bálint 2021-09-22 13:05:00
A következő három évben továbbra is a városban rendezik meg a fesztivált.

Megszületett a döntés: nemrég lezárult Zamárdiban a közvélemény-kutatás arról, hogy a következő három évben megrendezzék-e a településen a Balaton Sound fesztivált, a mai napon pedig kiderül: a helyiek a Sound mellett döntöttek.

A konzultációban a helyiek több mint 50%-a vett részt és az eredmény szerint a többség, mintegy 80% arra szavazott, hogy Európa egyik legismertebb fesztiváljának az elkövetkező három évben továbbra is Zamárdi adjon helyet.

A Balaton Sound 2007-óta rajzolta fel Zamárdit a nemzetközi fesztiváltérképre, azóta világsztárok sorát felsorakoztatva, évről-évre egyre népszerűbbé tette a déli-part egyik legszebb települését. Zamárdi „fesztiválja" azóta többször lett Európa legjobb zenei rendezvénye, ezzel a város és a Balaton legnagyobb turisztikai és zenei-kulturális attrakciója.

„Nagy elismerés számunkra, hogy Zamárdi lakosai úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak a fesztiválhoz. Ez visszaigazolás számunkra, hogy egy ilyen kaliberű rendezvény nem csak a fesztiválozók számára megkerülhetetlen esemény, de a helyiek is büszkék arra, hogy bekerültek a nemzetközi fesztivál „vérkeringésébe", ezzel a helyi turizmust egy sokkal magasabb szintre emelve"- mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.

Címlapfotó: balatonsound.com

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.