Négy győri is bekerült az Eb-selejtezőre készülő női kézilabda-válogatott keretébe

Vágvölgyi Bálint 2021-09-22 16:34:55
Golovin Vlagyimir első alkalommal állította össze a válogatott keretét.

Planéta Szimonetta is bekerült a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amelyet első alkalommal az augusztus végén kinevezett Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány állított össze.

A magyar szövetség (MKSZ) szerdai közleménye szerint a névsorban húsz játékos található, közülük mérkőzésenként 16-an léphetnek pályára október 6-án, Érden a portugálok, valamint 10-én Nagytapolcsányban (Topolcany) a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A csoport negyedik csapata a világbajnoki ezüstérmes Spanyolország.

A magyar együttes tagjai jövő pénteken találkoznak és másnap kezdik meg a felkészülést. A keret nagy visszatérője Planéta Szimonetta, aki a 2018-as kontinenstorna óta makacs Achilles-ín-sérülései és műtétjei miatt nem tudott pályára lépni a válogatottban. Két irányító, Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita sérülés miatt nem áll a szakmai stáb rendelkezésére.

A jövő novemberi északmacedón, montenegrói, szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra a csoport első két helyezettje jut ki. A 2022-es torna biztos résztvevői a címvédő Norvégia, valamint a rendező országok válogatottjai.

A magyar női válogatott kerete:

kapusok:
Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)

jobbszélsők:
Kovács Anett (Ferencváros), Lukács Viktória (Győr)

jobbátlövők:
Klujber Katrin (Ferencváros), Planéta Szimonetta (Debrecen), Tomori Zsuzsanna (Vipers Kristiansand, norvég)

irányítók:
Lakatos Rita (Siófok KC), Tóth Eszter (Mosonmagyaróvár), Vámos Petra (Debrecen)

beállók:
Bordás Réka (Debrecen), Helembai Fanny (Vác), Tóvizi Petra (Debrecen)

balátlövők:
Háfra Noémi (Győr), Kácsor Gréta (Vác), Szöllősi-Zácsik Szandra (Ferencváros)

balszélsők:
Fodor Csenge (Győr), Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Győr)

Címlapfotó: mksz.hu

Szólj hozzá!

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Pénzügyi szempontból éppen csak elpöfög Király Gábor 5 milliárdos állami pénzzel megtámogatott sportlétesítménye

Az üzemeltetésben részt vevő egyesület és cég összesen 20 millió forintos veszteséggel zárta a 2025-ös évet.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.