Január és augusztus között 5 százalékkal nőttek az ingatlanárak Győr-Moson-Sopron megyében

Farkas Bazsi 2021-09-21 15:06:49
A panelek átlagos négyzetméterára 380 000 forint, a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 486 000 forint.

Győr-Moson-Sopron megyében 5 százalékkal nőttek az ingatlan árak január és augusztus között az előző év azonos időszakához képest, az árnövekedés mértéke ugyan nem érte el a 8-10 százalékos országos átlagot, azonban a térség még így is az egyik legdrágább régiónak számít az országban - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.

Győr-Moson-Sopron megyében a panelek átlagos négyzetméterára 380 000 forint, a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 486 000 forint. Míg a lakások négyzetméterárai nőttek, addig a házaknál stagnálást figyeltek meg éves összevetésben, így egy átlagos, 100 négyzetméteres ingatlant továbbra is meg lehet vásárolni 30 millió forintért.

Mindezek miatt lakhatási szempontból az egyik legdrágább régiónak számít az országban Győr-Moson-Sopron megye, köszönhetően fejlett infrastruktúrájának és Ausztria szomszédságának, amely egyben a befektetőket is vonzza.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a legtöbb egyetemi nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer forint között mozognak az albérleti díjak. Jelentős változás nem történt az előző évekhez képest, a régióban így is igen széles skálán változnak az árak: míg Győrben jellemzően 120 000 forint a havi költség egy lakásra, addig Sopronban már átlagosan 80 000 forintért is lehet bérelni. A megyeszékhely magas árait nem csak a nyugati határ közelsége és a felsőoktatási intézmények indokolják, hanem az Audi gyárban foglalkoztatott ingázó vagy vendégmunkások is, akik albérlettel oldják meg lakhatásukat. Ennél drágábban csak Budapesten és Veszprémben lehet kiadni lakásokat az egyetemistáknak, illetve a vidéki munkavállalóknak - tette hozzá a szakértő.

Arról is beszámoltak, hogy míg Budapesten főként befektetési szándékkal vásároltak a vevők ingatlant, addig vidéken az elsődleges motiváció a nagyobb lakásba való költözés volt, és csak második helyen szerepelt a befektetés. Budapesten jellemzően 55 négyzetméteres lakásokat választanak a befektetők, amikre átlagosan 43 millió forintot költenek, vidéken viszont már nagyobb, 65-70 négyzetméteres ingatlanokat preferálnak, átlagosan 21,9 millió forintért.

Az elemzés szerint a szeptemberi iskolakezdés és az idénymunkások visszatérése plusz motivációt adott a potenciális vevőknek az ingatlanvásárláshoz. Így a nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon, a Duna House által jelzett 11 304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva (11 185) növekedést mutat, ami őszre tovább aktivizálódhat.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.