Okorn cáfolja, hogy kijátszották volna a DEAC-ot Somogyi leigazolásánál

Vágvölgyi Bálint 2021-09-20 10:57:28
A Falco szakmai tanácsadója szerint a keret készen áll a bajnoki rajtra.

Gasper Okorn a Falco KC Szombathely hivatalos honlapján értékelte a szezonrajt előtti történéseket. Okorn a nyáron vezetőedzőből lett szakmai tanácsadó, helyét addigi segítője, Milos Konakov vette át. A szlovén szakember írását változtatás nélkül közöljük:

A holnap kezdődő bajnokság előtt meg akarok osztani egy-két gondolatot a nyarunkról és az előttünk álló feladatokról. Több helyen is olvastam, hogy még kell játékos és légiós sem ártana, de egy dolgot le kell szögeznem, a keret készen áll a bajnoki rajtra. Milossal, Markóval állandóan kommunikálunk és Ők is ugyanezen a véleményen vannak. Nem volt egyszerű ez az átigazolási időszak, bár valóban a legjobb forgatókönyv szerint alakult. Nagyon sokat dolgoztunk ezen a nyáron, pedig ahogy előbb is említettem nehéz helyzetben voltunk. Várnunk kellett Szili és Beni döntésére, és csak azután léphettünk tovább a csapatépítésben. Türelmesnek kellett maradnunk, hiszen tisztelnünk kellett mindkét játékos érdekeit, akik rengeteget tettek ezért a klubért. A fiatalokkal, Borissal és Marvinnal sikerült gyorsan megállapodni, így kezdtük a nyarat, de úgy gondolom legfontosabb lépés Szili és Beni megtartása volt, hiszen így tudtuk teljesíteni azt a célt, hogy a tavalyi csapat magját és a magyar magunkat is meg tudtuk erősíteni.

A következő mozzanat Golomán leigazolása volt. Nagyon sok telefonba, beszélgetésbe került, amíg GG-t meg tudtuk győzni, hogy visszaigazolni a magyar bajnokságba és játszani a BCL-ben jó lehetőség lesz számára. Komoly tárgyalásokat folytattunk, harcoltunk érte, mert tudtuk, mennyire fontos láncszeme lesz Ő a csapatnak és a Falco csapatépítésének. Az Ő megszerzése után is érkeztek hozzászólások, hogy még kell légiós, hogy ez így kevés lesz. Egyet viszont tisztába szeretnék tenni. Minek légiós, ha van magyar válogatott? Ebből a magyar kosárlabda profitálni tud. Minőségi magyar játékosok, akik a válogatott gerincét is adják. Olvasom, hogy sok embernek ez nem tetszik, és többen is negatívan szólnak hozzá a csapatról szóló hírekhez. Ezek mutatják, hogy jó utón járunk, mert ilyenek az emberek. Ha valakinek a sikereit irigyelik, akkor azt megszólják. Nem voltam itt, amikor a Szolnok, vagy épp az Alba ért el hasonló sikereket, de sejtem, hogy a mostanihoz hasonló kommenteket kaptak akkor Ők is. Ilyen az élet, ilyen az ember, ezzel nem lehet mit kezdeni.

Azt is olvastam, hogy néhányan azt állítják a Falcoról, hogy feketén játszott és, hogy Somogyi leigazolásával kijátszották a DEAC csapatát. Hadd tegyek egy-két dolgot tisztába ezzel a kapcsolatban. Mi akkor kapcsolódtunk be a Somogyiért folytatott „harcba”, amikor kiderült, hogy a Hereda San Pablo Burgos csapatába fog kerülni. Kapcsolatba léptünk a kétszeres BL győztes csapattal, tudni akartuk, hogy mik a terveik a magyar válogatott játékossal. Ezt bármelyik, másik magyar csapat ugyanúgy megtehette volna, nem mi voltunk az egyetlenek. A spanyolok nagyon készségesen elmondták, hogy Somogyiban egy hosszútávú projektet látnak, és nem tartják kizártnak, hogy kölcsönadják majd a játékost. Ez a spanyol kluboknál gyakori megoldás, megint nem értem, hogy ezért mi miért voltunk rosszak. Éltünk a lehetőséggel és megfeleltünk a klub, és a FIBA elvárásainak, így sikerült megszerezni Ádám játékjogát. Én ebben nem látok semmi kivetnivalót.

Végül kicsit a jövőről szeretnék beszélni. Szerintem az én itt töltött három év alatt a szurkolók, a csapat, és a Falco is megtudta, hogy nem októberben, novemberben hirdetnek bajnokot. Ha eddig türelmesek voltunk, akkor biztos, hogy nem szezonközben fogunk kapkodni. Komoly célokat tűztünk ki magunk elé, amit nyilván szeretnénk elérni és úgy érzem a játékoskeret és a szakmai stáb is készen áll a feladatra.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.