Szombathelyi ellenzéki jelöltek: Ne veszítsük el a lelkesedésünket!

ugytudjuk.hu 2021-09-18 15:37:00
Az előválasztás informatikai rendszerének összeomlása után kér elnézést, illetve buzdít kitartásra Czeglédy Csaba, Ungár Péter és Koczka Tibor.

Az előválasztási informatika rendszer leállása után – amit a szervezők szerint külső támadás okozott – a szombathelyi 1-es körzet három jelöltje, azaz Czeglédy Csaba, Ungár Péter és Koczka Tibor közös közleménnyel buzdították kitartásra az előválasztáson szavazó polgárokat:

Előválasztás: sajnáljuk és hétfőn folytatjuk

A mai napon az előválasztási számítógépes infrastruktúrája sajnos az indulás után szinte azonnal összeomlott, majd ezt követően az Országos Előválasztási Bizottság úgy döntött, hogy hétfő reggelig felfüggeszti a szavazást. Elsőként elnézést szeretnénk kérni mindenkitől, aki ma hiába várakozott a sátraknál, és azoktól is, akik a hétvégén terveztek szavazni, de a kialakult helyzetben nem tudnak. Öröm volt látni, hogy mennyien akarnak élni a lehetőséggel, de pont ezért bosszantott minket is rendkívüli módon a rendszer összeomlása.

A nyilvánvaló hibák ellenére azt kérjük az ellenzéki szavazóktól, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, és hétfőtől éljenek a szavazás lehetőségével. Mi azon fogunk dolgozni az előválasztás végéig hátralévő időszakban, hogy olyan ne fordulhasson elő, hogy bárki a technikai problémák miatt ne tudjon élni a szavazati jogával.

Czeglédy Csaba
Ungár Péter
Koczka Tibor

Ungár Péter külön videóüzenetben is reagált a történtekre:

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban

Szólj hozzá!

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.

Lemondott Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzői posztjáról

Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.

Vállon szúrta a kalauzt egy férfi Győrben, mert leszállította a vonatról

Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt. 

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.