Több mint egy évet repült Szijjártó Péter a „nem kormánygépekkel” 2018 óta

Székely Zoárd 2021-09-14 16:30:24
Az egyik pozsonyi út 632 ezer forintba került.

Több, mint egy évet repült Szijjártó Péter a „nem kormánygépekkel” 2018 óta – közölte Szél Bernadett a közösségi oldalán. A független képviselő kikérte a külügytől a miniszter nem menetrend szerinti járatokkal bonyolított repülőútjainak listáját, ebből derült ki, hogy

Szijjártó 384 napot repült 2018 májusa óta a Magyar Honvédség által sokmilliárdért vásárolt luxus Falconokkal és Airbusokkal.

„Az összes eddigi nem kormánygéppel bonyolított út 171 millió forintba került, de ezek csak a külügy által viselt költségek”

– tette hozzá Szél.

Tavaly nyáron hétszer is a rendőrség helikoptereivel repdesett Szijjártó Péter

Az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) csak pereskedés után adta ki Demeter Márta országgyűlési képviselőnek azokat az adatokat, amelyek bizonyítják, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly - április és szeptember között - 7 alkalommal vette igénybe az ORFK helikoptereit - írja az Alfahir.hu. Április 24-én Letenye volt a célpont, hogy horvát kollégájával, Gordan Grlic Radmannal egyeztessen a határátkelők nyitvatartásáról.

A közérdekű adatigénylésből az is kiderült, hogy Szijjártó egészen közeli helyekre is a luxusgépekkel utazik: Pozsonyba például ötször utazott, Bécsbe négyszer.

Az egyik ilyen pozsonyi kiruccanásnak 632 ezer forint volt az utazási költsége a KKM részéről.

De távoli helyekre is ezeket a gépeket használta a külügyminiszter: 16-szor járt Amerikában, 13-szor Oroszországban, 6-szor Kínában. A KKM-nek a legtöbbe – 10-15 millióba - két indonéz és egy japán út került.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

 

Címlapfotó: Szijjártó Péter Facebook

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.