A kormány szerint nem 3,8, hanem 1,1 milliárdos támogatást kapott a Karcag városa a Sámándob felhúzására

Fehér Buda 2021-09-14 18:00:00
A Sámándob építésének ára egy év alatt közel ötven százalékot ugrott, de Pintér Sándor szerint eltérnek a számok.

A 2015-ös milánói világkiállításon Magyarországot egy Sámándob és egy hozzá tartozó bárka szerű szerkezet népszerűsítette, kezdi Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője azt az írásban feltett kérdését, amelyet Kásler Miklósnak (Fidesz-KNDP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterének tett fel. Ungár felidézi, hogy a kiállítás után több hazai város is szemet vetett a Sámándobra és remélték, hogy településük következő jelképe lehet.

A versenyt végül Karcag nyerte, de nem volt pénzük felújítani és újra összerakatni a kiállítási darabot. Azt az Átlásztó írta meg, hogy ehhez végül nemrég a kormánytól 3,8 milliárd forintot kapott a karcagi önkormányzat, 50 százalékkal többet, mint amennyiért tavaly húzták volna fel az épületet, de így legalább elindulhat az építkezés. Ungár szerint a költségeket az is növelte, hogy a tárolásért az önkormányzat 26 millió forintot fizetett a helyi cégnek. Itt ráadásul, mint kiderült a szabad ég alatt tartották a pavilon szerkezetét, ezért az évek során rozsdássá vált. Ezek valószínűleg az újjáépített verzióban nem is használhatóak.

Fotó: Hadházy Ákos Facebook-oldala

Ungár végül arra kérdezett rá Káslernél, hogy milyen előzetes felmérések előzték meg a kormány 3,8 milliárdos támogatását a Sámándob újjáépítésére, valamint, hogy mi alapján számolták ki ezt az összeget az újjáépítésre.

Az LMP képviselőjének kérdéseire végül Pintér Sándor (Fidesz-KDNP), a belügyminiszter reagált, aki azt írja, Karcag Város Önkormányzata "a 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának újjáépítése Karcagon" él érdekében

1 milliárd 108 millió 100 ezer forint összegű támogatásban részesült.

Pintér szerint további támogatás nyújtására e célból nem került sor.

Korábban egyébként felmerült annak az ötlete is, hogy a Sámándob Szombathelyre kerül, Hende Csaba fideszes képviselő évekkel korábban nagy csinnadrattával jelentette be, hogy a milánói világkiállítás pavilonját Szombathelyre hozzák. A maradványok most egy vállalkozás telephelyén rohadnak, de eleve kamu lehetett az épület 11-es Huszár úti felállítása.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban. 

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.