Újabb válogatottat igazolt a Falco, Somogyi Ádám is Szombathelyen folytatja

Vágvölgyi Bálint 2021-09-13 10:08:00
A fiatal játékos kölcsönbe érkezik.

A San Pablo Burgos kölcsönadta a játékost a magyar bajnoknak – jelentette be a sárga-feketék honlapja.

Somogyi személyében újabb magyar válogatott érkezett Szombathelyre. Ádám az utóbbi két évben a magyar NBI/A csoportjában bizonyított. 2019/2020 és a 2020/2021-es szezonban a DEAC csapatában összesen 37 alapszakasz mérkőzésen lépett pályára, amelyeken átlagban 5,5 pontot és 3,7 lepattanót szerzett.

A Falco új szerzeménye nyáron igazolt a kétszeres Bajnokok Ligája győztes Hereda San Pablo Burgos csapatához hosszú távú szerződéssel. A spanyol csapatnál a felkészülési mérkőzések többségén pályára lépett, jó teljesítménnyel segítette csapatát. A spanyolok az előző hét végén úgy döntöttek, hogy ebben a szezonban még nem tartják aktív keretükben a korábban három évet is Spanyolországban nevelkedő játékmestert, mivel egyelőre nem tudnak megfelelő mennyiségű játékidőt biztosítani Ádámnak, akivel hosszú távon számolnak. A felek megegyeztek abban, hogy a Spanyolországban is hazai nevelésűnek számító irányítót a 2021/22-es évad végéig kölcsönadják.

A kölcsönadás kapcsán külön kikötés volt, hogy erős bajnokságban, mindenképp nemzetközi kupában is szereplő csapat legyen Ádám idei állomáshelye, így esett végül a Falco KC Szombathelyre a választás. Ennek vonatkozásában történt egy alaposabb egyeztetés a FIBA-val is.

Somogyi Ádám már ma csatlakozhat Milos Konakovékhoz – tudtuk meg a játékos közvetítőjétől, a You First Sports irodától.

Nagyon örülök, hogy egy legendás múlttal rendelkező, igazi győztes klubnak lehetek a része. Igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatnak, hogy a tavalyi, történelmi szezonját is felülmúlhassuk együtt. Nagyon izgatottan és motiváltan várom a szezon kezdetét

– nyilatkozat Somogyi Ádám.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.