Nem számít rémhírterjesztésnek, hogy előadta a főkatona a repülőn bombát összeszerelő migráns sztoriját

Nagy Donát 2021-09-13 17:30:00
Az ügyészség szerint mivel az ügyben tartott sajtótájékoztató nem a közveszély helyszínen zajlott le, így nyugodtan ezzel lehet riogatni.

Talán emlékeznek még, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke az afganisztáni mentőakciót követő nemzetközi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egyik evakuálást végző gép utasa

már a bombát szerelte a vécében, amikor sikerült lekapcsolni.

Hatalmasat kamuzhatott a honvédség parancsnoka, hogy legyen egy kis migráns-terrorista téma

Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, hogy van egy másik nemzet, akinek a repülőgépének a fedélzetén egy kimenekített már a vécében bombát szerelt. Nem tudja megerősíteni a NATO, hogy egy Afganisztánból kimenekített ember bombát szerelt egy repülő fedélzetén - írja a 24.hu arra a csütörtöki sajtótájkoztatóra utalva, ahol a Magyar Honvédség parancsnoka, Ruszin-Szendi Romulusz úgy fogalmazott: Volt másik nemzet, akinek a repülőgépének a fedélzetén a menekített már bombát szerelt a vécében.

Az elhangzottak miatt Hadházy Ákos (független) országgyűlési képviselő feljelentést tett, mert a parancsnok mondatai szerinte alkalmasak voltak a rémhírterjesztésre, illetve az uszításra, írja a HVG. A lap szerint az ügyben eljáró ügyészség most azonban azt a tájékoztatást adta, hogy

feljelentés alapján nem vonható le megalapozott következtetés, hogy Ruszin-Szendi állítása elferdített vagy valótlan állítás lett volna.

Mint ismeretes, az állítólagos "vécés bombaszerelésről" nem közölt részleteket a vezérkari főnök, ezért az állításoknak a sajtó próbált meg utánajárni. Az RTL Híradó előbb a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult kérdéssel, de a tárca nem adott tájékoztatást. A csatorna ezért a NATO sajtóközpontjával is felvette a kapcsolatot, hogy megkérdezze, történt-e ilyen ügy, amiről Ruszin-Szendi beszélt.

A NATO válaszolt, csakhogy ők központilag nem tudták megerősíteni az incidenst, mondván, hogy a szövetségesek feladata, hogy a gépeiken történteket kommentálják. Ilyen ügyről azonban egyetlen ország kormánya sem jelentett, és az RTL a nemzetközi sajtóban sem találta a nyomát.

Hadházy ezek után jutott arra a következtetésre, hogy Ruszin-Szendi állításai megalapozatlanok lehettek, így pedig a köznyugalom megzavarása is szóba jöhetett szerinte.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Az ügyészség viszont nem fogadta be az indítványt, mert szerintük a sérelmezett közlés nem a jövőben bekövetkező, hanem egy múltbeli eseményre vonatkozott, illetve az ügyben tartott sajtótájékoztató nem a közveszély helyszínen zajlott le. 

Az ügyészség szerint a magyar honvédség parancsnoka nyugodtan kitalálhat egy ijesztgető mesét a repülő mosdójában bombát fabrikáló afgán menekülőkről, és nyugodtan ijesztgetheti azzal magyarok millióit a nagy nyilvánosság előtt egy sajtótájékoztatón.

- kommentálta Hadházy az esetet.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.