Ezer méter mélyen fedeztek fel újabb barlangot szlovén barlangászok

Fehér Buda 2021-09-13 14:31:26
Ez már a tizedik barlang az országban, amely ezer méter mélyen helyezkedik el.

Ezer méter mélyen fedeztek fel újabb barlangot szlovén barlangászok. A Nyugat-Júlia-Alpokban, Szlovénia és Olaszország határán, a Kanin-hegység gleccserek által formált karsztterületén talált új barlang immár a tizedik Szlovéniában, amely ezer méter mélyen helyezkedik el - írta a helyi sajtó hétfőn.

Matic Di Batista, a ljubljanai barlangkutatók egyesületének elnöke elmondta: az Alvó dinoszaurusz-szakadék nevű barlangrendszerben újonnan felfedezett üreg a világ száz legmélyebb barlangjához tartozik.  Kiemelte: a barlangászok 2007-ben kezdték el kutatni a szakadékot, de miután 300 méter mélységben nem találtak utat, felhagytak a kereséssel. A fejlett világitástechnika azonban lehetővé tette, hogy tovább lépjenek, ez év elején a barlangászok elértek 730 méter mélybe, írja az MTI.

A feltárás a múlt hétvégén folytatódott, miután felfedezték, hogy a barlang még mélyebbre nyúlik, és végül egy 1040 méter mélyen elhelyezkedő kamrához vezet. A barlang körülbelül két kilométer hosszú. 350 méteres mélységtől kezdve nagy mennyiségű víz kísérte a felderítőket, amely többször eltűnt, majd lejjebb újra megjelent - írták jelentésükben a barlangkutatók. Szlovénia meglehetősen gazdag karsztterületekben, és mintegy nyolcezer barlanggal rendelkezik. Közülük mindössze húszat látogathatnak a turisták, a két leghíresebb a Postojnai- és a Skocjani-barlang.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.