Bajnai Gordon: Orbán ellen Karácsony Gergelynek van a legnagyobb esélye

Székely Zoárd 2021-09-10 09:30:04
A volt miniszterelnök a főpolgármestert támogatja az előválasztáson.

„A 2022-es választás generációkra eldöntheti a közös sorsunkat. Mostanra már - akár szereti, akár nem - mindenkinek világos: az Orbán-rendszer nem illeszthető össze Magyarország európai jövőjével"

– írta egy bejegyzésben Bajnai Gordon a Facebook-oldalán.

A volt kormányfő szerint a döntés történelmi jelentőségű lesz:

„vagy Orbán megy és mi, magyarok maradunk Európában - vagy Orbán marad és általa az ország megindul vissza keletre, újra belelépünk az ismert, évszázados, önsorsrontó csapdába."

Bajnai nyolc (+1) pontban foglalta össze véleményét az előválasztásról. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki összefogás az egyetlen esély arra a kelepcére, amit a Fidesz 2011-ben a választási törvénybe épített.

„Ez az együttműködés teszi lehetővé, hogy a 2010-es hatalomátvétel óta most először érdemi esély mutatkozik a NER leváltására"

– fogalmazott a korábbi miniszterelnök.

Elmondása alapján a jelöltek és érvek közötti választás nem lesz könnyű, hiszen a miniszterelnök-jelölteket - egy kivétellel - személyesen ismeri, mindegyiküket bátor, tisztességes, felkészült embernek tartja.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Szerinte nem a szimpátia számít az előválasztáson, inkább az a legfontosabb kérdés, hogy

„az ezen résztvevő, néhány százezer elkötelezett szavazó végül képes-e olyan jelölteket állítani, akik személyükben alkalmasak arra, hogy jövő áprilisban összességében jóval több mint két és fél millió szavazatot szerezzenek a változás ügyének. Ha ez nem sikerül, akkor nem lesz rezsimváltás. Mert hiába szimpatikus valaki most, ha végül jövő áprilisban nem nyer. És hiába hisszük, hogy ő kormányozna legjobban, mert ha végül nem nyer, akkor ez nem fog kiderülni."

Az előválasztáson a személyes és pártszimpátiát is a győzelemnek kell alárendelni, hideg fejjel mérlegelni azt:

  • kinek van esélye a végső győzelemre?
  • Kiről hisszük el, hogy a közvetlen párthíveken kívül is képes szavazatot szerezni?
  • Ki az, akit azok is támogatnak majd, akik pár éve még a Fideszre voksoltak? Azok, akik bizonytalanok, nem szimpatizálnak egyetlen párttal sem, akik nem is gondolják ellenzékinek magukat, csak elegük van az egészből?
  • Ki tehát az, aki az elkötelezettek táborán túl, akár „csak a kisebb rosszként, de választható lesz”?
  • Ki az, aki csaknem három millió szavazót egyetlen, változást akaró táborba képes egyesíteni jövő tavasszal?

„Én ezen hideg logika, racionális elemzés alapján jutottam oda, hogy a szükséges többség megteremtésére, a jövő áprilisi győzelem kivívására legalkalmasabbnak Karácsony Gergelyt tartom. Ezért fogom a szeptemberi előválasztáson őt támogatni és ezt ajánlom - párt- és személyes szimpátiától függetlenül - minden előválasztó társamnak is"

– zárta gondolatait Bajnai, majd arra bíztatott mindenkit, hogy mindenképp menjenek el szavazni.

 

Címlapfotó: MTI/Soós Lajos

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.