Baliról elfogytak a turisták, úgyhogy a majmok most a falvakat terrorizálják

Fehér Buda 2021-09-09 17:30:00
Az indonéz makákók számára jó üzlet volt, hogy a turisták rágcsálnivalót vittek magukkal, a járvány miatt viszont egyre kevesebb eledelhez jutnak.

Indonéziában a makákókról tudják a helyiek, hogy elég agresszívvá válnak, ha kajához akarnak jutni. A turisták már nem ennyire jól informáltak, amit a majmok ki is használnak, így sokszor meglépnek a látogatók rágcsájával. A koronavírus járvány miatt viszont mindenhol megcsappant a turizmus, úgyhogy a makákóknak új módszerhez kellett folyamodniuk. Az állatok ugyanis a turisták helyett most célba vették a kisebb falvakat.

Bali szigetén egyre többször találkoznak a majmokkal a helyiek, a Sangeh faluban élők azt mondják, sokszor már csak azt veszik észre, hogy az állatok a háztetőkön állnak lesbe, majd lecsapnak, ha valakinél valami ehetőt látnak. A falusiak attól tartanak, hogy a még egyelőre ritka támadások később komoly hadjáratokká válnak, így a közeli Sangeh majomerdőbe viszik már az élelmet.

Fotó: Pixabay

A helyiek mindenféle gyümölcsöt, mogyorót és még sok mást visznek a rezervátumba, azt remélve, hogy megelégszenek majd a majmok ennyivel, és nem kalandoznak messzebbre. A rezervátumban nagyjából 600 makákó él, őket többnyire a szent Pura Bukit Sari templom környékén láthatják az arra járók. A járvány előtt a templomot rengeteg turista látogatta, de mivel Indonézia nemrég teljesen leállította a beutazást, most nem tudnak eljutni Bali szigetére, a makákók egyik legnagyobb élelemforrása is eltűnt, írja az Afar.com.

A helyieknek viszont nem kevés pénzébe, napi nagyjából 850 ezer rúpiába, azaz hatvan dollárba kerül, hogy elég ételt szállítsanak a makákók számára. Mivel a makákók mindenevők, így sokszor nem csak gyümölcsöt, hanem kisebb állatokat is elragadnak. A helyiek szerint viszont az a legnagyobb baj, hogy az indonéz hitvilág keretében a falusiak naponta felajánlásokat hagynak az isteneik számára a teraszaikon. Ezeket meglátva aztán lecsapnak a majmok, és elfutnak az istenek számára előhagyott gyümölcsökkel.

A helyi szakemberek viszont attól is tartanak, hogy a látogatók nélkül a majmok elszoknak majd az emberek látványától, ami katasztrofális következményekhez vezethet, ha visszatérnek a turisták. Sőt, ha a járvány még kitart, akkor az is elképzelhető, hogy a majmok a helyiekre is rátámadnak, amíg nem éri őket elég inger a turistáktól.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.