A tálibok elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartomány teljes területét

Vágvölgyi Bálint 2021-09-06 08:16:09
A pandzsíri Nemzeti Ellenállási Front vezetője korábban azt mondta, kész tárgyalni az augusztus közepén hatalomra került radikálisokkal.

A tálibok elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartomány teljes területét - jelentette be hétfőn a radikálisok egyik szóvivője.

"E győzelemmel országunk végleg megszabadult a háború terheitől, az emberek pedig mostantól békében, bőségben és biztonságban élnek majd" - áll a Zabihulláh Mudzsáhid jegyezte közleményben, jóllehet a szóvivő szavait egyelőre nem erősítették meg a táliboknak utolsóként ellenálló tartományban harcoló erők. Nem szólalt meg Ahmed Maszúd, a pandzsíri Nemzeti Ellenállási Front (NRF) vezetője sem.

Mudzsáhid hozzátette azt is, hogy a lázadók közül sokakat megöltek, a maradék pedig elmenekült, a tartományban élők pedig immár "megszabadultak túszejtőiktől". Megígérte továbbá, hogy senkit nem ér majd hátrányos megkülönböztetés: "mind testvérek vagyunk, együtt dolgozunk tovább országunk jólétéért".

Az AP hírügynökség nevük elhallgatását kérő szemtanúk tanúvallomására hivatkozva azt közölte, hogy az éjszaka tálib harcosok ezrei törtek be a tartomány kerületeibe.

A tálibok a múlt héten már azt állították, hogy elfoglalták a Kabultól 80 kilométerre található, északkeleti tartomány teljes területét, ám ezt akkor az NRF cáfolta, az afgán sajtó pedig arról cikkezett, hogy a vallástudósokból (uléma) álló tanács sürgette a tálibokat, hogy tárgyaljanak az ellenállást tanúsító Pandzsír tartomány vezetőivel. A hét végén Maszúd azt közölte, kész tárgyalni az augusztus közepén hatalomra került radikálisokkal, ám a tálibok elutasították ezt a javaslatot.

Pandzsírra a tálibok a korábbi, 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt nem tudták kiterjeszteni hatalmukat. Ez a tartomány volt egyébként az Egyesült Államokkal 2001-ben a tálibokkal szemben szövetkező Északi Szövetség fellegvára. A mostani ellenállást az afgán hadsereg régióba menekült alakulatai és a helyi erők alkották. A hatalomból elűzött afgán kormány tagjai közül is oda menekültek. A katonai ellenállás Ahmad Maszúd körül szerveződött, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúdnak, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia.

Szólj hozzá!

Magyar Péter Toronyban: A rendszerváltást veszélyeztető ellenzéki politikusok fölött ítéletet fognak mondani a választók április 12-én

A TISZA-párt elnöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi választójogi szabályok miatt csupán egy az egyben lehet legyőzni a Fideszt, és lehet kivívni a rendszerváltást.

400 millió forintot költött el a Fidesz a tavasz szeptember első DPK gyűlésre

Az egészet egy augusztusban bejegyzett alapítvány finanszírozta.

Fülöp-szigeteki rumok egzotikus kalandja

A Fülöp-szigeteken dús zöld táj és kristálytiszta víz között találsz valami igazán különlegeset: a helyi rumokat, amik a régió egyedi ízeit és szellemiségét koncentrálják.

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.