130 millió forint az Előválasztás költségvetése

Farkas Bazsi 2021-09-05 09:39:33
A kormánypropaganda közben több milliárd forintos költségekről beszél.

Közleményt jutatott el szerkesztőségünkhöz a hat ellenzéki párt. Ezt most változtatás nélkül közüljük is:

Az Országos Előválasztási Bizottság kemény ártárgyalások és hosszas, gondos tervezést követően összeállította Magyarország első országos előválasztásának költségvetését. Mivel az ellenzéki pártok elsősorban a jövő évi általános választásokra készülnek, ezért a lehető legalacsonyabb áron a lehető legnagyobb választási részvételt biztosító lebonyolítást tartották szem előtt a költségvetés tervezésekor. 

Az előválasztáson kb. 800 településen lehet majd személyesen szavazni és az aHanggal létrejött együttműködésnek köszönhetően a világ bármely pontjáról online is. A választást kizárólag önkéntes munkaerővel bonyolítják le a pártok, az eszközök zömét pedig a pártok saját eszköztárukból biztosítják.

Ám a nagyjából 2.500 szavazási sátornap gördülékeny lebonyolításához olyan eszközök beszerzésére is szükség volt, amik nem állnak a pártok rendelkezésére. Többek között 400 sátrat, 800 tabletet, 500 asztalt, 1.200 széket és több millió szavazólapot szerzett be a hat lebonyolító párt. Az előválasztás teljes költségvetése körülbelül 130 millió forint lesz, de a rendelkezésre álló összeg az adománygyűjtés sikerétől függően növekedhet. A jelenlegi költségvetést a pártok hasonló arányban biztosítják, mely kiegészül azzal az 1,7 millió forinttal, amit az előválasztás megvalósítására adományoztak eddig a magyar állampolgárok.

 Az adománygyűjtés tovább folyik a második forduló végéig. 

A propagandamédiában megjelent több milliárd forintos, irreális összeggel szemben az előválasztás költségvetése a pártok megállapodása szerint legfeljebb 160 millió forintig növelhető. 


DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Szólj hozzá!

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.