Orbán beszélt Orbán kötcsei beszédéről

Papp László Tamás 2021-09-04 16:03:24
Mármint Orbán Balázs államtitkár. A miniszterelnök nem állt szóba az újságírókkal.

Dél után nem sokkal gördült be a miniszterelnök autója, de csak kiszállt az autójából Orbán és besietett a rendezvényre, ahova az újságírók már nem mehetnek be. A miniszterelnök helyett Orbán Balázs államtitkár, a kormány nemrég kinevezett politikai igazgatója avatta be az újságírókat a miniszterelnök beszédének részleteibe

– írja a Telex.

Kötcsén jó pár éve hagyomány, hogy már a meghívóban figyelmeztetetik a résztvevőket a teljes titoktartásra, a jelenlévők nem nyilatkozhatnak a bent történtekről.

A független sajtó újságírói így csak az eseményre érkező és onnan távozó résztvevőket tudja az utcán kérdezni, akik általában csak szűkszavúan nyilatkoznak Orbán beszédéről, ám a legfontosabb információk így is rendre kiszivárognak

– emlékeztet a portál.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„A rövid helyzetértékelésünk az, hogy az oltás működik, Magyarország működik, ennek köszönhetően tudunk most találkozni”

– mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint

„egy bizonytalanságokkal teli, világrend nélküli világba”

tartunk, a népvándorlás és járványok korában pedig fel kell készíteni minden országot a bizonytalanság kezelésére.

„Azon dolgozunk hogy Magyarország is ilyen sikeres ország legyen, amely jól tudja az ilyen kihívásokat kezelni.”

– tette hozzá.

A második központi téma Orbán beszédében a Telex cikke szerint az Európai Unió jövője.

„Azt gondolom, hogy az Európai Unió a legélhetőbb, legjobb keret Magyarország számára, ami az elmúlt száz évben a rendelkezésére állt”

– fogalmazott Orbán Viktor a Telex szerint.

„Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy az Európai Unió egyben maradjon, megmaradjon”,

mondta, hozzátéve: számos kihívás és nehézség áll szerinte a közösség előtt. Példaként az adósságválságot és versenyképességi problémákat említette.

„Nem tudjuk érvényesíteni az akaratunkat a világban, egyre inkább egy gyengébb közösség képét mutatjuk.” – állította.

A kormány szerint küzdeni kell Európa jövőjéért és egyben maradásáért.

A miniszterelnök ugyanakkor úgy látja az államtitkár szerint, hogy nem mindenki gondolja ezt így, vannak olyan brüsszeli bürokraták és baloldali liberális csoportok, akik ebben a helyzetben is különböző szélsőséges ideológiai kérdéseket erőltetnek. Az egyik ilyen a migráció ügye, a másik pedig a genderideológia – idézi a Telex.

„Brüsszelben úgy tűnik, hogy a genderlobbi fontosabb, mint a gyermekeink védelme”

– jegyezte meg Orbán.

A harmadik kérdés pedig a klímaváltozás elleni küzdelem, amely árát Orbán szerint Brüsszelben az egyszerű állampolgárokkal akarják megfizettetni, ahelyett hogy a klímaváltozás felelősei állnák.

 „Mi úgy látjuk, hogy Magyarország ebben a bizonytalan világban egy biztos pont és szeretnénk, hogy ez a biztos pont meg tudjon maradni, és erősödni tudjon”

– folytatta.

Az elmúlt 10-11 év Orbán szerint sikeres volt, megerősítették például a nemzeti identitást, és munkaalapú társadalmat hoztak létre. A választás tétje, hog visszatérünk-e a 2010 előtti állapotokhoz

Orbán a beszédében a jövő tavaszi választásról is fog beszélni. Politikai igazgatója szerint teljesen egyértelmű a képlet:

„lehet választani aközött, hogy ez a politika folytatódjon, vagy aközött, hogy oda menjünk vissza, ahol 2010 előtt voltunk, ugyanis a baloldal vezetője Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.”

Orbán arról beszélt, a magyar emberek már többször szavaztak arra, hogy elmozduljon az ország, és sikereket tudtak ebben elérni.

„Mi arra szeretnénk bátorítani a magyar embereket, hogy tartsanak ki az elmúlt 11 évben követett politika mellett”

– tette hozzá.

Szólj hozzá!

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.