Az angol szövetség a FIFA-hoz fordul a magyar szurkolók rasszista viselkedése miatt

ugytudjuk.hu 2021-09-03 10:20:29
Az angol sajtó arról ír, hogy meccs utáni interjúja közben még Gareth Southgate szövetségi kapitányt is megdobálták.

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordul a csütörtök esti magyar-angol (0-4) világbajnoki selejtezőn tapasztalt rasszista szurkolói incidensek miatt.

Az Európa-bajnoki döntős angol válogatott játékosai ellenséges légkört tapasztaltak a telt házas Puskás Arénában rendezett mérkőzésen. Elmondásuk szerint a hazai drukkerek gúnyosan adtak hangot a nemtetszésüknek, amikor a vendégcsapat játékosai rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekekeltek.

A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is elmondta, nem voltak tanúi rasszista incidenseknek, de ha mégis történtek ilyenek, az teljesen elfogadhatatlan, és büntetést érdemel.

Az FA rendkívül kiábrándítónak nevezte a történteket, és közölte, felkéri a FIFA-t, hogy vizsgálja ki az ügyet. A nemzetközi szövetség egyelőre nem szólalt meg az eset kapcsán.

A Kick It Out rasszizmusellenes szervezet úgy fogalmazott, "megdöbbentő volt látni néhány magyar szurkoló viselkedését". Tony Burnett igazgató elmondta, támogatják az angol játékosokat és a szakmai stáb tagjait, akik ismét erőteljesen és becsületesen felléptek a rasszizmussal szemben, aminek nincs helye a sportágban és a társadalomban.

"Nem ez az első ilyen eset Magyarországon, ezért felkérjük a FIFA-t, hogy sürgősen vizsgálja ki ezt az ügyet. A tetteseket felelősségre kell vonni, és lépéseket kell tenni annak biztosítására, hogy az ehhez hasonló jelenetek ne ismétlődjenek meg" - szögezte le.

Az európai szövetség (UEFA) júliusban három zárt kapus mérkőzésre - az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve - büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.