Biztonsági ugrással javított világcsúcsot Ekler Luca

Vágvölgyi Bálint 2021-08-31 15:27:00
A szombathelyi paralimpiai bajnok azt mondta, beteljesült minden, amit szeretett volna.

Biztonságinak szánta első kísérletét a szombathelyi Ekler Luca, aki saját világcsúcsát kétszer megjavítva nyerte meg a T38-as kategóriában a távolugrást a tokiói paralimpián.

"Az első ugrásom után kicsit meglepődtem, mert biztonságinak szántam, és amikor kiírták a nevem mellé, hogy 5,60, arra gondoltam, hogy rendben, most akkor elkezdhetünk ugrani" - értékelt a vegyes zónában a friss győztes. Elárulta, hogy alig lépett a deszkára, kicsit megzavarta, hogy tapsoltak neki, de utólag nézve, lehet, hogy ez feldobta.

"Nagyon jó első ugrás volt, anyukámnak annak idején meg kellett ígérnem, hogy ne izguljon, elsőre érvényeset és biztonságit ugrok mindig" - folytatta. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a távolugráshoz sohasem kell felspannolni őt, mert ez a kedvence, erre készül évek óta.

"Itt és most beteljesült minden, amit szerettem volna"

 - jelentette ki. Mint mondta, a mezőny többi tagját szemmel tartotta, de csak magára figyelt:

"Versenyeztem már ezekkel a lányokkal, és úgy gondoltam, ha a legjobbamat hozom, senkitől nem kell tartanom."

Az utolsó ugrásnál, amikor már biztos volt, hogy paralimpiai bajnok kicsit elérzékenyült.

"Belegondoltam, hogy itt vagyok és a legnagyobb álmom vált valóra Tokióban. Az utolsó ugrás előtt egyébként nagyon sokat várattak minket, és ezért nem is sikerült jól befejeznem, éreztem, hogy a lábaim kicsit lemerevedtek, de amikor odaálltam, tudtam, már mindegy, hogyan sikerül, paralimpiai bajnok vagyok. Persze szerettem volna mindent beleadni, és egy nagyon jó ugrással lezárni a sorozatot" - folytatta versenye felelevenítését.

Ekler Luca a saját 5,51-es eddigi rekordját az első ugrásával 5,60-ra javította, majd harmadikra 5,63-ig repült. Egyéni csúcsa egyébként 5,87 méter, amit azonban az épek között ért el tavaly nyáron, így az nem számít bele a paraversenyek hivatalos eredményei közé. A folytatást, a további javítások esélyét illetően úgy fogalmazott: azt érezte, hogy most is sokkal több volt benne.

Ekler Luca aranyérmes!

Saját világcsúcsát kétszer is megjavítva aranyérmet nyert a szombathelyi Ekler Luca kedden távolugrásban a tokiói paralimpián. A T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának az után, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban. Már elsőre megjavította saját, 5,51-es világcsúcsát, 5,60 métert ugrott, ezzel nagy fölénnyel vezetett.

"Kicsit sajnálom, hogy nem jött ki, de az edzőm (Szalma László) azt mondta, az egyik érvénytelen ugrásom hat méter körül lett volna. A cél adott, már csak meg kell csinálni" - mondta. A rekorddöntésre egyébként nem készült, ez csak bónusz volt.

"Az otthoni versenyeken az 5,60-5,70 stabilan szokott menni. Azért más, ha ellenfelekkel ugrom, itt nem volt, aki tolt, akivel minden centiért meg kellett küzdeni. Ezért szeretek otthon az ép atlétákkal versenyezni, mert ösztönöznek, itt viszont magamat kell ösztönöznöm, most ennyire sikerült." - fogalmazott.

A TFSE 22 éves atlétája szombaton negyedik lett 100 méteren és pénteken még 400-on indul, melyen elsődleges célja okos futással bejutni a szombati fináléba.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.