200 millióért ad el két ingatlant a SZOVA

ugytudjuk.hu 2021-08-29 18:49:00
A jóváhagyás miatt rendkívüli városi közgyűlést hívtak össze.

Nemrég két, ipari célú, szombathelyi ingatlanra érkezett vételi ajánlat – ez derült ki a város hivatalos oldalára feltöltött dokumentumból. Az adásvételi szerződések jóváhagyására rendkívüli városi közgyűlést hívtak össze augusztus 31-ére, kedden 9 órára.

A két ingatlan része annak a csomagnak, amit még tavaly ősszel hirdetett meg a SZOVA Zrt. A telkek közművesítettek, a város keleti része, a 86. és 87. számú másodrendű főút mellett, a Sárdi-ér közelében fekszenek.

Fotó: SZOVA Nonprofit Zrt.

Az ingatlanok értékét igazságügyi értékbecslő határozta meg, a közgyűlés már korábban döntött arról, hogy a szakértő által meghatározott árnál olcsóbban nem adhatóak el a telkek.

A most eladás előtt álló ingatlanok közül a nagyobb, 16 ezer 332 négyzetméteres, az értékbecslés alapján megállapított ára 172 millió 466 ezer forint plusz áfa. A dokumentumok alapján a Kisfaludy Ingatlanfejlesztő Kft. vásárolja meg az ingatlant.

A másik terület ennél jóval kisebb. Egy nagyobb telek mintegy egyharmadát, összesen 3223 négyzetmétert akar megvásárolni a a munkahigiéniai és munkavédelmi termékek forgalmazásával, illetve takarítási szolgáltatássokkal foglalkozó Vasi Korall Kft. A telekmegosztással létrejövő új ingatlan helyrajzi számát még be kell jegyeztetni a földhivatalnál, az igazságügyi szakértő által meghatározott ára 33 millió 430 ezer forint plusz áfa.

A két adásvételi szerződést a keddi rendkívüli közgyűlésnek kell jóváhagynia.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.