Extra erős ragasztóval kente be a péniszét, bele is halt egy indiai férfi

ugytudjuk.hu 2021-08-26 18:46:09
Jobb lett volna óvszert használni.

Roppant bizarr esetről számolt be a helyi sajtó Indiában: egy 25 éves férfi életét vesztette, miután óvszer helyett ragasztóval próbált védekezni szex közben. A rendőrségi jelentés szerint a tragédiát egy extra erős ragasztó, és annak nem rendeltetésszerű használata okozta.

Szemtanúk beszámolója szerint Mirza és korábbi menyasszonya június 22-én, a férfi halála előtti estén csekkoltak be egy hotelbe. Mindketten kábítószer-függők voltak, a jelentés alapján a pár erősen ittas állapotban érkezett a hotelbe, és valamilyen szer hatása alatt is álltak mindketten. Amikor szexre került a sor, észrevették, hogy egyiküknél sincs óvszer,

ezért ragasztóval kenték be a férfi hímvesszőjét, hogy elzárják a férfi pénisznyílását, így akarták elkerülni a teherbeesés esélyét.

Másnap egy barátja talált rá Mirzára, aki eszméletlenül hevert a hotel melletti bokorban. A férfit kórházba szállították, ám a ragasztó olyan súlyosan roncsolta a férfi szervezetét, hogy az életét már nem tudták megmenteni. Halálát többszörös szervleállás okozta.

A ragasztó egyébként azért volt a fiatal párnál, mert néha fehérítővel keverték és így szívták fel, hogy elkábuljanak. A rendőrség további toxikológiai vizsgálatot rendelt el az ügyben.

 

Címlapfotó: Shutterstock

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.