Vas és Győr-Moson-Sopron megyében bőgnek először a szarvasok

Nagy Donát 2021-08-23 17:03:03
Szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség az utakon.

Az utakon várható szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség. Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére - írja az MTI.

A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, és folyamatosan északi, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort.

A bőgési időszakban az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak - tették hozzá.

Fotó: Pixabay

A rendőrség kiemelte, hogy a szarvaselütés következményei súlyosak lehetnek, nemcsak a vadállat sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. A vadbalesetek elkerülése érdekében az erdős környezetű utakon mindig, szürkülettől pedig más útszakaszon is ajánlott mérsékelni a sebességet. Ha valaki állatot lát, érdemes lassítania, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan, megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet, és arra is, hogy többen vannak a környéken.

Ha mégis megtörténik a baleset, a vadhoz nem szabad hozzányúlni, például lehúzni az útról, mert ha még életben van, agancsával,  harapásával vagy rúgásával sérülést okozhat - emelték ki.

Baleset esetén a 112-es segélyhívót kell hívni és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyi vadásztársaság tulajdonának számít, elvitele lopásnak minősül - írta a rendőrség.

Szólj hozzá!

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.