A Lazio 36 év után igazolt játékost az ősi rivális AS Romától

Vágvölgyi Bálint 2021-08-19 16:58:32
Pedrót igazából ingyen szerezte meg a kék-fehér római csapat.

A spanyolok világ- és Európa-bajnok szélsője, Pedro Rodríguez az SS Lazio labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A római klub csütörtökön honlapján jelentette be a 34 éves játékos megszerzését, akivel két évre szóló megállapodást kötött.

A Lazio új vezetőedzője, Maurizio Sarri számára nem ismeretlen a futballista, mivel korábban a Chelsea-nél már dolgoztak együtt. Pedro, aki a kilences számot viseli majd az új együttesében, az előző idényben az AS Roma játékosaként 40 tétmérkőzésen hat gólja mellett hét gólpasszt adott, a nyáron érkezett új tréner, Jose Mourinho azonban nem számolt vele. Olasz sajtóértesülések szerint a Roma ezért felbontotta a szerződését, így a Lazio ingyen szerezte meg a támadót.

A fővárosi klubok rivalizálása közismert, a közvetlen játékosmozgás közöttük ezért rendhagyó. Pedrót megelőzően a kapus Astutillo Malgioglio igazolt egyik római csapatból a másikba - a spanyolhoz hasonló utat járt be -, még 1985-ben.

A 65-szörös válogatott Pedro Barcelonában lett ismert játékos, abban az időszakban érte el legnagyobb sikereit. Az AS Roma előtt 2015 és 2020 között a Chelsea-ben játszott.

Szólj hozzá!

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.