Már Spanyolországban is az extrém meleggel és a lángokkal harcolnak a helyiek

Fehér Buda 2021-08-16 14:30:00
800 embert kellett evakuálni a hétvégén.

Új országos melegrekord született a hétvégén Spanyolországban. Habár a mérést még jelenleg nem hivatalosította egyetlen szervezet sem, Córdobában szombaton 47,2 Celsius-fokot mértek. Az eddigi rekordot 2017 júliusában jegyezték fel, akkor 46,9 fok volt az országban.

A sosem látott meleg mellett a helyeiknek az erdőtüzekkel is meg kell birkózniuk. Az ország középső területén található Ávila tartományban több egymástól különálló erdőtűzzel vették fel a harcot a tűzoltók, az oltás során repülőket és helikoptereket is bevetettek, hogy a magasból fojtsák el a lángokat. A tartománybantöbb falut is ki kellett üríteni, mivel félő volt, hogy a lángok eljutnak a lakóházakig.

A hétvégén végül több mint 800 embert kellett ideiglenes óvóhelyre szállítani. 

A helyiek azt mondják, hogy teljesen felperzselődtek a hegyoldalak, bármerre is néztek, csak megfeketedett lankákat láttak. Ugyanekkor a keleti Valencia tartományban egy villám indított az útjára egy újabb erdőtüzet, itt is több száz embert kellett evakuálni a veszély miatt. 

Fotó: Pixabay

A szakértők szerint az extrém meleget egyenesen a Szaharából szállította fel egy melegfront. Dominic Roye, egy kutató szerint nem megszokott, hogy a nyár ezen szakaszán ekkora hőség pusztítson a területen. A helyiek is nehezen bírkóznak meg a forrósággal, sokan arról számolnak be, hogy ha gyalog indulnak valamerre, akkor több vendéglátóban is megállnak egy pohár vízért, mire odaérnek a céljukhoz, írja a Metro. 

Egész Európa déli részét sújtja a hatalmas forróság, Olaszországban már 16 városban adták ki a vörös riasztást. Az országban azzal számolnak, hogy a következő napokban 43 fok fölé is emelkedhet a hőség. Törökországban is hasonló forrósággal és erdőtüzekkel küzdöttek az elmúl hetekben, amelyeket most áradások követtek. A hirtelen meginduló vízmennyiség miatt már 58 ember halt meg, az ország Fekete-tengeri régiójában hatalmas pusztítást okozott a víz. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.