Tökölnek az Őrségben és ennek mindenki nagyon örül

KORG . 2021-08-08 15:18:00
Sokáig necces volt, hogy idén lesz, vagy sem legalább egyetlen olyan nagyrendezvény az Őrségben, amit már megszoktak és várnak a tájék lakói, rajongói és a nem kis létszámú, idelátogató turista. Mindeddig úgy tűnt, a járvány miatt idén is tart majd a kényszerű kultúrböjt.

De aztán változott a helyzet.  

Mégpedig sokak örömére. Ugyanis most az a jó hír, hogy ismét „tökölnek" az Őrségben és fővárosában, Őriszentpéteren. Lapunk a legilletékesebbet, a város polgármesterét, Őr Zoltán kérdezte a kedvező fordulatról és a részletekről.

Tavaly mindkét nagyrendezvény, az Őrségi Vásár és az Őrségi Tökfesztivál is elmaradt a covid járvány miatt, ami sajnos térségünkben is súlyos veszteségekkel járt. Ennek ismeretében nem volt annyira váratlan, hogy idén elmarad az egyébként nagyon várt jubileumi, azaz a 40. Őrségi Vásár. Megfogadtuk, hogy minden energiánkat az őszi nagyrendezvényünk megvalósítására koncentráljuk. Izgalom így is akadt és akad bőven, de elmondhatom, most már jó úton járunk egy színvonalas programsorozat felé

– nyilatkozta Őr Zoltán.

Aki azt is elmondta, hogy több kisebb nyári kulturális esemény is volt az elmúlt időszakban, főleg az itt élők szórakoztatására gondolva és szánva. De a nagyágyú kétségkívül a tökfesztivál. Amit még az is bonyolulttá tehet, hogy mikor és milyen mennyiségen érik be a névadó a földeken.   

-Ez utóbbit és minden más tényezőt mérlegelve, a legnagyobb körültekintéssel eljárva, idén a 17. Őrségi Tökfesztivál optimális időpontja a megszokott szeptember végi dátumhoz képest változik. Ez azt jelenti, hogy két héttel korábban lesz, pontosabban szeptember 10-12 között.

A városvezető kitért a programokra is.

A műsort a már hagyománnyá váló vezérlőelv alapján állítottuk össze. Ez egyrészt jelenti a tök, mint hagyományos őrségi tájtermék kultuszának a fókuszba helyezését és annak megjelenítését gasztronómiai-, helyi termék kínálati és egyéb kulturális összefüggéseiben.Másrészt pedig azt, hogy a hólabda effektusnak megfelelően az előző évi újdonságok mindig beépülnek az éppen aktuális programkínálatba. Így aztán színesebb kulturális kavalkád születhet

– mondta el.

A történeti hűség kedvéért említem a sok elem közül a népszerű tökfaragást, a sajátos hangulatú töklámpás felvonulást, vagy a népi kulturális programokat, koncerteket. Lesznek sztárfellépők, tök- és dottó járatok, tematikus túrák és persze jó evészettel kecsegtető kulináris programok. Még tárgyalunk a részletekről, de azt elmondhatom, hogy idén minden eddiginél több helyszínen és hosszabb időtartamban valósul meg a nagyrendezvényünk. Városunkon kívül fontos helyszín lesz Magyarszombatfa, Nagyrákos, Szalafő. A szervezésben segítenek az érintett önkormányzatok csakúgy, mint az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága

– fogalmazott.

Őr Zoltán „szolgálati közleményként" hozzátette, hogy a korábban alkalmazott parkoló díj helyett a fesztivál Őriszentpéteren, a helyszínen megváltható belépőjeggyel és - a hatályos jogszabályoknak megfelelően - védettségi igazolvánnyal látogatható.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.