Ötödik lett a győri Balla-Takács kenu kettes

Papp László Tamás 2021-08-07 10:10:27
A Balla Virág-Takács Kincső páros 500 méteren érte el a helyezést.

A győriek többszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kettősére - melyben mindketten 27 évesek - nagyon erős mezőny várt a döntőben, és bár nagyon jól lapátoltak, nem tudtak odaérni a dobogóra. A rajtjuk jól sikerült, majd féltávnál a negyedik helyen haladtak a világbajnoki címvédő kínai Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja duó, valamint az ukránok és a németek mögött – írja az MTI. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kínaiak sikeréhez nem férhetett kétség, ahogy az ukránok második helyéhez sem, de mögöttük részben a magyarok részvételével nagy csata alakult ki a bronzéremért, és ezt végül a kanadaiak kettőse, Laurence Vincent-Lapointe és Katie Vincent nyerte.

A 11-szeres világbajnok Laurence Vincent-Lapointe érdekes történések után induhatott el Tokióban. Korábban doppingoláson érték, de később felmentették, mert elfogadták a védekezését, mely szerint a tiltott szer volt barátjának testnedvéből került a szervezetébe.

Mivel a kvalifikációs versenyeken az eljárás idején nem vehetett részt, kvótát sem tudott szerezni, de a kanadaiak - élve egy szabályok között talált kiskapuval - az egyik női kajakos indulási jogukat neki adták, így - bár a nemzetközi kajak-kenus közösség, így a magyarok is felháborodva fogadták ezt - mégis vízre szállhatott a japán fővárosban.

Balla és Takács végül a németek mögött az ötödik, pontszerző helyet szerezte meg a döntőben.

A záró program előtt fél óráig özönvízszerű eső volt a pályán, majd a döntők rajtjára elállt, szélcsend alakult ki, de nagyon párássá vált a levegő.


 „Mindent kiadtunk magunkból, de nagyon fájt ez a pálya, mert rettenetesen párás volt a levegő. Rendben volt a rajtunk, jöttünk egy rendkívül jó utazót, indítottunk is, bár a végén éreztem, hogy elsavasodtam, ezért átadtam Kincsőnek a tempót”

– értékelt a futam után Balla.

„Nem tudom, a többiek miben ennyivel jobbak, hogy a végén még így meg tudnak indulni. Leginkább a kanadaiak leptek meg”

– tette hozzá.


 „Tudatosan jöttünk végig ezen az úton, és nemcsak az olimpiai programban, hanem az egész eddigi pályafutásunk során. Örültem volna, ha ezt meg tudjuk koronázni egy éremmel, úgyhogy csalódott vagyok, viszont örülök, hogy mi nem rontottunk el semmit”

- nyilatkozta Takács.

    Eredmény:
    női C-2 500 m, olimpiai bajnok:
    -------------------------------
   Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja (Kína) 1:55.495
2. Ludmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova (Ukrajna) 1:57.499
3. Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent (Kanada) 1:59.041
...5. BALLA VIRÁG, TAKÁCS KINCSŐ (MAGYARORSZÁG) 2:00.289

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.