Elsőre valahogy nem fért bele az Orbán-interjú leiratába a kínai elnököt gyilkosnak nevező kérdés

Papp László Tamás 2021-08-07 16:23:19
A második változatban már ezt is benne hagyta a miniszterelnökség.

A magyar kormányzat annyira kiemelten kezeli Orbán Viktor miniszterelnök Tucker Carlson jobboldali-konzervatív amerikai tévésnek, a Fox News műsorvezetőjének adott interjúját, hogy annak szövegét a Miniszterelnökség pénteken átirat formájában körbeküldte a Budapesten dolgozó külföldi újságíróknak

írja a 444.hu

Ráadásul kétszer egymás után. Nem véletlenül.

A jelenleg a New York Timesnak, korábban a 444-nek is dolgozó Benjamin Novak újságíró twitelte ki, hogy az eredeti szétküldött átiratból hiányzik Kína és Hzsi Csin-Ping elnök említése.
Ellenőriztem és valóban így van – állítja a cikk szerzője, Szily László. 

Tucker Carlson interjúja a miniszterelnökkel

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az elsőként szétküldött átirat ugyanis nem teljes. Hiányzik belőle egy kérdés, ami a következőképpen hangzott:

 “Nem hiszen, hogy Joe Biden például valaha is totalitárius gengszternek nevezte volna azt a Hszi Csin-Pinget, aki közismert módon sok politikai ellenfelét megölette. Akkor Önt és nemcsak Önt, hanem a lengyel kormányt miért nevezhette annak?”

A kérdésen kívül Orbán leghosszabb válasza is hiányzik az átiratból, de nem az a válasz, amit erre a kicenzúrázott kérdésre válaszolt – teszi hozzá Szily.

Az interjú ötödik, igen terjedelmes kérdésében Tucker Carlson arra kérdezett rá, hogy Orbánnak, az amerikai politika egykori kedvencének milyen érzés volt, amikor Joe Biden nemrég, még elnökjelöltként, “totalitárius gengszternek” nevezte őt. Őt, akit az amerikai adminisztrációk korábban még hős antikommunistaként kezeltek.

Orbán erre azzal reagált, hogy az ilyesmire Magyarországon az a jellemző - nem túl udvarias - reakció, hogy

“Ki ez a fickó, hogy ilyeneket mondjon??” Aztán azt mondja az ember magában, hogy “OK, ő az Egyesült Államok elnöke, vegyük komolyan”. [...] „De tényleg, ha valaki, aki nem beszéli a nyelvünket és igen korlátozottak az ismeretei Magyarországról, még annak utóbbi évtizedeiről is, és nyilvánvalóan nem ért meg minket, ilyen véleményt fogalmaz meg, az személyes sértés minden magyarnak.”

- vélte Orbán.

Az ezt követő miniszterelnöki eszmefuttatás szerint mivel Biden az amerikai elnök, nekünk magyaroknak nagyon szerénynek kell lennünk és

“udvariasan” kell bemutatnunk, hogy amit az elnök mond, az “kamu”.

Orbán szerint mind katonailag, mind gazdaságilag kiváló az együttműködésünk Amerikával,

"minden remekül megy, kivéve a politikában, amikor a liberálisok vannak kormányon."

Tucker Carlson ezután a válasz után tette fel a fent idézett Hiszi Csing-Ping-es kérdését. Amire Orbán egyáltalán nem reagált, hanem válasz gyanánt arról kezdett beszélni, hogy a Nyugat azért támadja őt, mert annyira sikeres társadalmat épített, amiben jobb élni, mint Nyugaton.

A Miniszterelnökség első átiratában ott szerepelt a bidenes kérdés, de utána válaszként ez a dicsekvő, a következő kérdésre adott Orbán-válasz következett, vagyis kihagyták az átiratból Orbán valódi válaszát, plusz az azt követő kínais kérdést is – írja a 444.hu újságírója.

Hogy durván egy óra múlva újabb körlevelet küldjenek a címzetteknek, immár az interjú csonkítatlan szövegével. 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.