Tommy Hilfiger: ilyen egy óra női szemmel

ugytudjuk.hu 2021-08-05 11:20:04
A női karóráknál, melyek világszerte nem csak az egyik legnépszerűbb kiegészítőnek számítanak, de olyan kellékek is, melyekkel igazán ki lehet emelni a viselője személyiségét.

Modern világban élünk, ahol manapság már rengeteg olyan modern eszköz áll az emberek rendelkezésére, amik megkönnyítik az élet különböző területeit. Kétségkívül az okostelefon korunk egyik legnagyobb találmányának tekinthető, melyet világszerte sokan használnak nap, mint nap. Nem is kell ezen csodálkozni, hiszen sok olyan funkciót látnak el ezek a kütyük, amik hiányában több kellékre is szükségünk lenne. A telefonálás és internetezés mellett sokan szokták az idő leolvasására is használni a mobiljukat, ami alapján joggal merülhet fel sokakban felvetés, mely szerint ennek köszönhetően szép lassan meg fog kopni a karórák jelentősége. Szerencsére azonban ez koránt sincs így, hiszen manapság már nem csak az idő mutatása az egytelen célja egy óra viselésének, sokkal inkább egy divatos kiegészítőként tekintenek rá mind a férfiak, mind pedig a nők: általa könnyen üzenni tudnak egy kicsit magunkról.

Maradjunk azonban most a női karóráknál, melyek világszerte nem csak az egyik legnépszerűbb kiegészítőnek számítanak, de olyan kellékek is, melyekkel igazán ki lehet emelni a viselője személyiségét. A Tommy Hilfiger már régóta tudja, hogy mitől lesz egy karóra nőies. Nem véletlenül lett a női divat egyik vezető márkája a kiegészítők tekintetében is ez a márka, hiszen ezek a ketyegők folyamatosan lépést tartanak a mindig változó divattrendekkel, úgy, hogy a különféle stílust kedvelő hölgyek bármelyike könnyen szerelembe eshet a kínálatuk láttán. Ezek az órák minden alkalomra tökéletes választások lesznek, legyen szó egy szimpla hétköznapról, vagy épp egy különleges eseményről!

Főbb jellemzői a Tommy Hilfiger női modelljeinek a feltűnő óramutatók, az egyedülálló díszítéssel megálmodott számlapok, a gyakori cirkónia díszítés és a kiváló minőségű kvarc szerkezet. Érdemes felkeresi a linken elérhető TimeStore karóra webáruházát, ahol egész biztos minden női szemet elkápráztatnak majd az itt található modellek. A többféle szín és stílus között gyorsan meg lehet majd találni azt az órát, amit szívesen hordana ön is a csuklóján. Egy ilyen ketyegő tökéletes választás lehet ajándékba is a szeretett hölgy számára, minden bizonnyal nincs olyan nő a világon, akinek ne dobogtatná meg a szívét ennek a gyártónak az egyik darabja!

A nőies megjelenés persze sok mindenen múlhat. A hölgyek igyekeznek a legjobb formájukat hozni minden egyes nap. Ennek érdekében sok mindent tesznek: különféle kozmetikumokat szereznek be, igyekeznek divatosan és stílusosan öltözködni, ügyelnek az olyan részeltekre, mint a rendezett frizura, az ápolt körmök, és a kellemes parfüm illat, valamint figyelnek arra is, hogy alakjukat formában tartsák. Egyetért ön is azzal, hogy nem egyszerű manapság nőnek lenni, ugye? Sok múlik azonban a felsoroltak mellett azon is, hogy milyen a kisugárzása egy nőnek, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, mi az első benyomása egy férfinak az illetőről. Mit néznek meg a pasik először a gyengédebb nemen, és mi az, ami igazán fontos lehet a számukra az első találkozás alkalmával?

Ezekre a kérdésekre lehet választ találni akkor, ha felkeresi a linken elérhető oldalt, ahol többféle férfi korosztályt kéredzetek meg arról, milyen szerintük egy igazán nőies nő a mai világban. Az itt olvasottak arról adnak tanúbizonyságot, hogy mindenkinek fontos, hogy a másik fél ápolt legyen, valamint a legtöbb vélemény alapján egyértelműen kijelenthető az, hogy nem csak a külsőségek döntenek, az első beszélgetés is sokat nyom a legtöbb férfinál a latba. 

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.