Tóth Krisztián: Az egész nap egy csoda volt

Székely Zoárd 2021-07-28 15:38:03
Könnyeivel küszködve nyilatkozott az olimpiai bronzérmes cselgáncsozó.

A cselgáncsozó Tóth Krisztián szerint meg kellett érnie az olimpiai éremre, sikerének titka pedig az, hogy egész nap csak magára figyelt, és nem foglalkozott a külső körülményekkel.

„Boldog születésnapot apámnak!"

– ezek voltak az első szavai a 90 kilogrammban harmadik dzsúdósnak, miután könnyeivel küszködve meg tudott szólalni. Addig edzője, Pánczél Gábor nyugtatta többek között azzal, hogy emlékeztette: elnyerte tőle a BMW motorját. Azt ígérte ugyanis, hogy megkapja, ha olimpiai érmes lesz.

Bronzérmet szerzett a cselgáncsozó Tóth Krisztián

Tóth Krisztián bronzérmet nyert a 90 kilogrammosok között szerdán a tokiói olimpia cselgáncstornáján. Az MTK versenyzője - aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon - a bronzéremért Mihail Igolnyikov ellen lépett tatamira. A kétszeres Európa-bajnok orosz dzsúdós benini, azeri és spanyol rivális legyőzésével menetelt az elődöntőig, ahol a grúz Lasa Bekauritól kikapott.

Tóth Krisztán azzal kezdte, hogy számára az egész nap egy csoda volt.

„Akkor is az lett volna, ha itt marad az érem, de Rio után főleg egy csoda volt a mai nap"

– fogalmazott, majd köszönetet mondott mindenkinek, elsősorban családjának és az MTK szakosztályának.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A bronzmeccsről elmondta, hidegen hagyta a „körítés", csak magára figyelt.

„Megbeszéltük, hogy megyek előre, nem foglalkozom azzal, hogy ez éremért megy, sem azzal, hogy orosszal dzsúdózok, akit még nem tudtam legyőzni"

– nyilatkozott.

Tóth Krisztiánnak volt Rióban egy elhíresült mondata, miszerint összenyomta az ötkarika. Erre most úgy reagált, hogy meg kellett érnie az olimpiai éremre

„Aki először megcsinálja, az klasszis, én csak egy bajnok voltam Rióban"

– hangsúlyozta. Hozzátette, rengeteg minden kell egy olimpiai éremhez, többek között sok-sok verseny és rutinszerzés.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Pánczél Gábor kiemelte, a japán elleni meccs volt a legnehezebb a bronzéremig tartó menetelés során.

„A japán elleni mérkőzés volt a kritikus pont, mert egy japán dzsúdóst legyőzni mindig nagy dolog, Krisztiánnak ez ifiként sikerült utoljára. Ráadásul egy olimpián, Japánban nyerni hazai versenyző ellen - az igen. Onnantól nem volt megállás"

– mondta az edző, aki elárulta, tanítványának jót tett a játékok egyéves halasztása.

„Egy év alatt elképesztő változásokon ment keresztül, még januártól mostanáig is. Találtunk egy mentáltrénert, aki a megfelelő szavakat használta, elhitette vele, hogy bízzon magában. Maximálisan boldog vagyok"

– jelentette ki Pánczél Gábor.

 

Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.