A Gyirmót az NB I-ben: cél a bennmaradás

Pintér Bence 2021-07-28 19:34:04
Azt ígéri az edző: mndig a győzelemre fog törekedni a győri csapat.

Az újonc Gyirmót FC Győr célja a labdarúgó OTP Bank Liga két nap múlva kezdődő új idényében a legjobb tíz közé kerülés, vagyis a bennmaradás - mondta a klub szakmai igazgatója a szerdai szezonnyitó sajtótájékoztatón az Alcufer Stadionban. Tamási Zsolt felidézte, hogy két évvel ezelőtt, amikor szakmai igazgató lett, olyan keretet akart kialakítani, amelynek reális esélye van az első osztályba kerülésre. „Ezt maximálisan teljesíteni tudtuk” – fogalmazott.

Hozzátette: fontos volt, hogy a feljutást kiharcoló keretet egyben tartsák, és célirányosan, posztokra igazoljanak játékosokat, hogy a keretet megerősítsék. „A tervek szerint ez sikerült” – fogalmazott. Tamási elmondta, hat labdarúgót igazoltak: Florent Hasanit, Ene Cornelt, Medgyes Zoltánt, Kovács Dominikot, Csörgő Viktort és Major Martint, emellett kölcsönbe kapták meg Zeke Máriót és Radics Mártont.

Kiemelte, hogy a tulajdonosi háttér biztosította a zavartalan felkészülést, Ausztriában is edzőtáborozott a csapat. Csertői Aurél vezetőedző azt emelte ki, hogy az edzőtáborban egy játékoson kívül mindenki részt tudott venni, ami inkább egy csapatépítő, csapatszellem-erősítő tréning volt. Hozzátette, hogy „az elvégzett munkának elegendőnek kell lennie, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani”.

A vezetőedző úgy fogalmazott, „tisztában vagyunk azzal, hogy a maximumot kell nyújtani, ha pontot szeretnénk szerezni. Mindig a győzelemre törekszünk”.

Nagy Patrik csapatkapitány elmondta, hogy szeretnék majd „élvezni a játékot”, mert ha élvezik, jól játszanak, ha jól játszanak, akkor eredményt tudnak felmutatni. A sajtótájékoztatón valamennyi új játékos úgy fogalmazott, hogy tudásukkal és játékukkal szeretnék a csapatot segíteni. Horváth Ernő, a Gyirmót FC Győr tulajdonos-ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a szakmai stáb és a játékosok is jól felkészültek, emellett a klub működése is stabil. Reményét fejezte ki, hogy a szurkolók is örömüket lelik a csapat játékában.

Felidézte, hogy az elmúlt időszakban az Alcufer Stadionban elkészült a hangosító berendezés, a pályavilágítás, új gyepszőnyeget fektettek le és kiépítették a videoelemző rendszert is. A Gyirmót FC Győr pénteken lép pályára először az új idényben, amikor hazai pályán az MTK-t fogadja. Első idegenbeli mérkőzése egy héttel később lesz Kisvárdán.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.