Sporttörténelmi hetedik hely triatlonon, vízilabdás döntetlen - ez történt hétfőn az olimpián

Kovács Lilla 2021-07-26 21:15:56
Márton Anna sérülten behúzott negyedik helyezése volt ma a legjobb eredmény.

Az olimpia negyedik napja ismét hozott magyar érdekeltségű döntőt és éremért folyó küzdelmet. A nap egyik hőse kétség kívül Márton Anna, aki sérült térddel szerezte meg a negyedik helyet női kardban. 

A BVSC-Zugló 2015-ben világbajnoki bronzérmes, 2016-ban Eb-második, 2019-ben Eb-harmadik vívóját már első mérkőzésén  ápolni kellettt érdsérülése miatt, ennek ellenére folytatta a küzdelmet és argentin ellenfelét legyőzte, ahogy a folytatásban dél-koreai és üzbég riválisát is. Az elődöntőben aztán nem bírt a világranglistán második orosz Szofija Velikajával, majd a helyosztón a francia Manon Brunet-től 15-6-ra kikapott.


(MTI/Illyés Tibor)

"Hullámvölgyekkel teli felkészülés van mögöttem, hat hónapja térdszalag-szakadásom volt, egy hónapja pedig bokaszalag-sérülésem, de végig csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezen az olimpián jól szerepeljek - mondta a névnapos Márton Anna az MTI-nek. - Úgy érzem, hogy mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy erre az utolsó asszóra már fejben nem tudtam összeszedni magam. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék."
Hozzátette: nagyon örül, hogy még van hátra egy csapatverseny, amelyben mindent el fog követni azért, hogy együtt javítsanak a negyedik helyen.
Visszatérve a bronzmérkőzésre, kiemelte, hogy sajnos nem volt ötlete, hogy is nyerhetne, és nem tudta felépíteni az asszót, mert csak azzal volt elfoglalva, hogy most és itt muszáj teljesítenie. "Nehéz egy vesztes elődöntő után a bronzmeccsre visszaállni" - fogalmazott.

 

A Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor összeállítású férfi 4x100 méteres gyorsváltó 3:11.06 perccel országos csúcsot úszott a döntőben és ötödik helyen ért célba. Ebben a számban a magyarok először voltak ott olimpiai fináléban.


(MTI/Kovács Tamás)


Az esti úszó előfutamok során aztán Milák toronymagasan a legjobb, Kenderesi Tamás pedig a nyolcadik idővel jutott tovább 200 méter pillangón. A Budapesti Honvéd SE 21 éves világcsúcstartója és világbajnoka 1:53.58 perccel nyerte futamát, összesítésben 83 századdal előzte meg a második tajvani Vang Kuan-hungot.

Hosszú Katinka címvédőként a második idővel jutott tovább 200 méter vegyesen, Sebestyén Dalma viszont pont lemaradt az elődöntőről, így a 17. helyen zárt. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, a szám világcsúcstartója 2:09.70 perces idővel csapott célba és csak az amerikai Kate Douglass volt gyorsabb nála (2:09.16).

Női 1500 méter gyorson - amely először szerepel olimpiai programban - Késely Ajna összesítésben a 9., Mihályvári-Farkas Viktória pedig a 12. helyen végzett, ezzel nem jutottak a nyolcas döntőbe.


Nagyszerű eredményt ért el Bicsák Bence a férfi triatlonosok versenyében, a hetedik helye a sportág legjobb magyar eredménye az ötkarikás játékok történetében. Tóth Tamás a 29. lett.

Bicsák az MTI-nek azt mondta, a célba érést követően annyira fáradtnak érezte magát, hogy nem is tudott semmire sem gondolni, de amikor már újra lábra állt, akkor kezdte el megérteni, milyen eredményt ért el.
 "Egyszerre minden rám zúdult, nem is tudom szavakkal elmondani, hogy ez milyen érzés" - jelentette ki könnyeivel küszködve a 25 éves sportoló, hozzátéve: "felszabadult", és nagyon örül annak, hogy sikerült olyan eredményt elérnie triatlonban, amire Magyarország büszke lehet. "Az elmúlt egy-másfél évben annyi szenvedésen mentünk keresztül, és sokszor eléggé nehéz volt. Idén nagyon nem találtam a formámat és nem tudtuk, hogy pontosan mi a baj, ráadásul annyira nem volt önbizalmam, hogy fogalmam sem volt róla, hogyan leszek tagja a világelitnek" - mondta Bicsák, majd hozzátette, amikor egy hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy jobbra fordulnak a dolgai, akkor megsérült.


(MTI/Czeglédi Zsolt)

"Nagyon-nagyon nehéz volt feldolgozni és felépülni is, de most is csak úgy tudtam rajthoz állni, hogy az orvosok megígérték, végig fogom tudni csinálni. Emiatt nem léptem vissza, pedig megfordult a fejemben a gondolat, mert nem akartam elvenni Magyarországtól a lehetőséget azért, hogy aztán fel kelljen adnom a versenyt" - fogalmazott a triatlonos, aki elárulta, az elmúlt két napban is annyira fájt a térde, hogy még a lépcsőn sem tudott normálisan felmenni. "Az volt a taktika, hogy minden szenvedést ki kell bírnom valahogy. Lehet, hogy ha egy kicsit többet beleadok a futás elején, akkor még a negyedik hely is meg lehetett volna, de nem ez a lényeg. Nekem az az álmom, hogy a világ legjobb triatlonosai közé tartozzak, és ez itt az olimpián, Magyarországot képviselve sikerült" - mondta Bicsák megköszönve az otthonról szurkolók támogatását.


Bemutatkoztak a női vízilabdázók, akik az oroszok elleni 10-10-es döntetlennel rajtoltak a japán fővárosban.

Magyarország-Orosz Olimpiai Csapat 10-10 (2-1, 5-3, 1-3, 2-3)
-------------------------------------------------------------
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
    gólszerzők: Szilágyi, Leimeter 2-2, Keszthelyi, Garda, Parkes, Illés, Szücs, Gyöngyössy 1-1, illetve Prokofjeva 4, Ivanova 2, Karimova, Timofejeva, Vahitova, Glizina 1-1
    ötméteres: 1/1, illetve 1/1
    gól/emberelőny: 3/8, illetve 7/13

    Magyarország:
    -------------
Magyari - Szilágyi, Vályi, Szücs, Parkes, Keszthelyi, Garda - cserék: Gurisatti, Illés, Leimeter, Gyöngyössy

    Orosz Olimpiai Csapat:
    ----------------------
Karnauh - Prokofjeva, Vahitova, Szerzsantova, Szimanovics, Ivanova, Glizina - cserék: Berszneva, Karimova, Timofejeva, Szoboljeva


A hegyikerékpáros Parti András a 32. pozícióban zárta élete negyedik olimpiáját.

 

Az asztaliteniszező Majoros Bence a második fordulóban 4-1-re kikapott a dán Jonathan Groth-tól, és búcsúzott. Ezzel egyesben nem maradt versenyben magyar játékos Tokióban.

 

A tavalyi Európa-bajnok Karakas Hedvig kikapott első mérkőzésén, így kiesett hétfőn a cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjában.


(MTI/Czeglédi Zsolt)

 

A vitorlázó Vadnai Benjamin Laser Standarban tartja jó formáját, a vasárnapi első futamban elért hetedik helye után hétfőn egy 21. hely - ezt kiejtheti - és egy 9. hely következett, amivel a kilencedik pozícióban áll összetettben. A 2019-es előolimpián ugyanitt bronzérmes Érdi Mária (Laser Radial) hétfőn mindkétszer 16. lett, ezzel a 20. a 44 versenyző között. A szörfös Cholnoky Sára előbb a 21., majd a 25., aztán a 15. helyen futott be. Így elmozdulva az utolsó helyről a 26. pozíciót foglalja el.

Szólj hozzá!

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.