Rekordszámú hallgató jelentkezett idén az ELTE Savaria Egyetemi Központ képzéseire

Székely Zoárd 2021-07-26 13:12:00
Egyre népszerűbb a fiatalok körében a szombathelyi egyetem.

„A pandémia jelentősen megnehezítette a szokásos beiskolázási kampányt itt Szombathelyen is, ezért az online térbe kellett áthelyeznünk a kampánytevékenységet"

– közölte Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa az egyetem hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint ismeretes, július 22-én este nyolc óra után hozták nyilvánosságra a 2021 szeptemberében induló képzések ponthatárait. 

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

Töretlen az ELTE népszerűsége

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén 11 090 jelentkezőt vett fel (tavaly ez a szám 9918, 2019-ben 10 170 volt). Alapszakra 6774, mesterszakra 2802, osztatlan szakra 1344, felsőoktatási szakképzésre 170 fő került be.

A felvettek közül 8871-en nappali, 2087-en levelező, és 132-en esti munkarendben fogják megkezdeni tanulmányaikat. A gólyák túlnyomó többsége, 9658 fő állami ösztöndíjas finanszírozási formában fog majd tanulmányokat folytatni.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

ELTE Savaria Egyetemi Központ, Szombathely

Már a 2021 márciusában megjelent jelentkezési adatok is bizakodásra adtak okot Szombathelyen.

A felvi.hu-n 2021. március 18-án nyilvánosságra hozott jelentkezési adatok alapján a 2021-es általános felvételi eljárásban az ELTE-karok szombathelyi képzéseire és a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ szeptemberben induló képzéseire rekordszámú, 915 első helyes jelentkezés érkezett. 

Ez a szám a tavalyi 2020-as adathoz képest 22,65 százalékkal magasabb - vagyis jóval az országos 11 százalékos növekedés feletti, és még az összegyetemi ELTE növekedést is négy százalékkal meghaladta.

„A július 22-én véglegessé vált felvételi adatok alapján a tavalyihoz képest jelentős 9,19 százalékos hallgatói létszám bővüléséről számolhatunk be az ELTE szombathelyi képzéseit tekintve"

– mondta Lenkai Nóra.

A 2017 februárja óta az ELTE-hez tartozó szombathelyi campusra felvételt nyert hallgatók összlétszáma a normál felvételi eljárásban idén 701 fő, míg 2019-ben ez 591 fő, tavaly 642 fő volt.

Megállapítható, hogy 2017 óta az ELTE szombathelyi képzései egyre népszerűbbek a régió fiataljai körében, a hallgatói létszám dinamikusan emelkedik.

Az idei évben alapképzésekre és az osztatlan képzésekre felvételt nyert állami ösztöndíjas hallgatók felvételi pontjaik átlaga 383 pont.

„A felvételi pontok magas számából kiolvasható, hogy jól felkészült hallgatók kerülnek be az ELTE Szombathelyen induló képzéseire"

– tette hozzá az ELTE-SEK rektori biztosa.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A Szombathelyen működő ELTE szervezeti egységek felvételi eredményeinek részletes elemzése

Mint ismeretes, az ELTE szombathelyi fejlesztéseihez kapcsolódóan 2018-ban alakult meg az ELTE szombathelyi székhelyű szervezeti egysége, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ, amely a pedagógusképzések centruma a nyugat-dunántúli régióban.

„Az új egységben ismét nagyon fontos volt a mostani felvételi eljárás eredménye által nyújtott visszaigazolás, az, hogy a Központ által ajánlott képzéseket a régió igényli és elismeri. Mostani eredményével a BDPK megtartotta tavalyi felvételi létszámának volumenét, a jelen és az elmúlt évek adatai alapján a BDPK felvételi létszámai 300 fő körül stabilizálódnak"

– hangsúlyozta Lenkai Nóra.

A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központba felvételt nyert hallgatók létszámának alakulása:

  • 2019-ben 305 fő
  • 2020-ban 299 fő
  • 2021-ben 314 fő

A felvett hallgatók létszámának tekintetében a második legjelentősebb képzési portfólióval Szombathelyen az ELTE Társadalomtudományi Kara rendelkezik, az idén Szombathelyre felvettek 22,5 százaléka lesz a Kar hallgatója.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 Az idei évtől, a felvett hallgatók létszámának tekintetében, a harmadik legjelentősebb képzési portfólióval Szombathelyen az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara rendelkezik. A Kar szombathelyi képzéseire idén 146 fő jutott be, mely további növekedés a tavalyi létszámhoz (125 fő) képest. A jelentős növekedés a pszichológia alapszak szombathelyi képzésének köszönhető, ahol idén szeptembertől 66 fő kezdheti meg tanulmányait.

Az ELTE Informatikai Karának szombathelyi képzéseire idén 83 fő jutott be.

Továbbra is meghatározó a kar képzései között a programtervező informatikus (42 fő) és a gépészmérnök (21 fő) alapképzések. A programtervező informatikus képzés felsőoktatási szakképzésben és angol nyelvű mesterképzésben is indul Szombathelyen 2021-től.

A felvételi eredmények képzési területek szerinti eloszlása

A 2021/2022-es tanévre felvételt nyert hallgatók eloszlásánál megőrizte vezető szerepét a pedagógusképzési terület (a felvettek 30,24%).

Az ELTE Savaria Egyetemi Központjában idén 81 képzést indul az általános felvételi eljárás eredményei alapján, ebből a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ 64 képzést indít.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 Pótfelvételi

Pótfelvételi ideje: 2021. július 29-től augusztus 8-ig a felvi.hu oldalon keresztül.

A pótfelvételi jelentkezés során a Szombathelyen induló képzéseket az ELTE-BDPK és az ELTE-karok alatt kell keresni, jellemzően úgy, hogy a szak nevében zárójelben a „Szombathely” szó szerepel.

Pl.: ELTE-BDPK anglisztika és ELTE-TÁTK pénzügy és számvitel (Szombathely)

A nyári felvételi eljárásban való részvétel szabályai:

  1. A nyári felvételi során csak azon személy jelentkezése fogadható el, aki 2021-ben nem jelentkezett, vagy egyetlen felsőoktatási intézménybe sem nyert felvételt.
  2. A felvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy képzésre lehet jelentkezni.
  3. Újdonság, hogy az idei pótfelvételin állami ösztöndíjas helyekre is lehet jelentkezni. Ez Szombathelyen a gazdaságtudományi, műszaki, informatikai és pedagógus képzési területek alap és osztatlan szakjait érinti. A részletes szakkínálatot az egyetem weboldalán lehet megtekinteni.
  4. Fontos! A ponthatár nem lehet alacsonyabb, mint a normál eljárásban kialakult pontszám!!!
  5. A jelentkezés határideje: augusztus 8. (23:59 óra)
  6. Jelentkezés módja: csak e-felvételi keretében a http://www.felvi.hu oldalon lehet.
  7. A felvételi elbeszélgetéseket, valamint az alkalmassági és a gyakorlati vizsgákat augusztus 16-19-e között tartjuk, melyről a rövid határidő miatt e-mailben kapnak értesítést a jelentkezők. A vizsgák időpontjáról és helyszínéről szóló információk elérhetők lesznek a SEK weboldalán: (Felvételizőknek menü/Pótfelvételi a 2021/22-es tanévre almenü)

 

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.