Nem jött össze az érem a vasárnapi úszódöntőkben

Kovács Lilla 2021-07-25 04:29:32
Egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik hely jött össze.

Két magyar érdekeltségű úszó döntőt is hozott a vasárnap reggel, amiből az első a férfi 400m vegyes úszás volt, ahol Verrasztó Dániel a negyedik helyet szerezte meg. 

Az FTC 32 éves versenyzője gyengén kezdett, pillangónál utolsóként fordult hátra, de folyamatosan jött fel, a mellet már ötödik helyezettként kezdte. Az utolsó száz méteren, gyorsúszásnál felzárkózott a harmadik helyre, ám végül a 4:10:59 perces idő a negyedik helyre volt elég. 

A női 400m vegyes döntőjében Hosszú Katinka és Mihályvári-Farkas Viktória indult.

Hosszú már rögtön az elején az élre állt, aztán pillangóról második helyen fordult hátra, a mellúszást a harmadik helyen kezdte meg. Az utolsó ötven méterig tartotta a dobogós pozicíiót, ám végül az ötödik helyre ért be 4:35.98-as idővel. 

Mihályvári-Farkas Viktória tét nélkül úszott, az első számoknál még utolsóként fordult, ám fokozatosan dolgozta le hátrányát, és végül a hatodik helyet szerezte meg 4:38.75-ös idejével. Ez is remek eredmény a Fradi 17 éves versenyzőjétől, aki már a 2021-es Európa-bajnokságon is Hosszú Katinka mögött végzett ebben a számban - ekkor 4:36.81-es idejével ezüstérmet szerzett. 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.