Szilágyi: Hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt itt

Székely Zoárd 2021-07-24 18:56:00
Nem fog sokat pihenni a háromoszoros olimpiai bajnok kardvívó, mert szerdán kezdődnek a csapatversenyek.

Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron elárulta az MTI-nek: szombati, tokiói győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

„Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt"

– jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy milyen különbségeket vagy hasonlóságokat lát a három olimpiai bajnoki címe között, Szilágyi azt válaszolta, hogy az első óta idősebb lett kilenc évvel.

„Londonban még nagyon fiatal és ambiciózus voltam, éhes a sikerre. Rióban és Tokióban már segített a tapasztalatom. Én voltam az a mezőnyben, aki már tudta, milyen egy olimpiai elődöntőben, döntőben vívni és ebből előnyt tudtam kovácsolni. Ilyen értelemben a második és a harmadik könnyebb volt, mint az első"

– fogalmazott.

Szilágyi Áron olimpiai bajnok!

A kardozó Szilágyi Áron címvédőként aranyérmet nyert a tokiói olimpia szombati versenynapján: a sorozatban harmadszor győztes magyar vívó 15-7-re verte az olasz Luigi Samelét a döntőben. A Vasas vívója ezzel sporttörténelmet írt, hiszen ő az első olyan férfi vívó, aki képes volt arra, hogy háromszor egymás után olimpiai bajnok lett.

„Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3-4 napban ezért fogunk dolgozni"

– mondta Szilágyi Áron.

A Vasas 31 éves vívója úgy fogalmazott: az elmúlt bő egy évben, amely mindenki számára kihívásokkal járt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy mi is a célja, még akkor sem, amikor a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták abban, hogy a csapattársasival tréningezzen.

„Otthon edzettem, elmentem futni és motivált tudtam maradni ebben az időszakban is. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy ma sikerrel jártam"

– nyilatkozta.

Az olasz Luigi Samele, aki 15-7-re maradt alul Szilágyival szemben a döntőben, azt mondta, hogy nagyon örül az eredményének, szerinte remekül vívott a nap során.

„Bekerültem a döntőbe, de úgy tűnik, az utóbbi tíz évben van valaki, aki verhetetlen. Gratulálok Áronnak, de úgy gondolom, hogy az ezüstéremmel magamnak is remek születésnapi ajándékot adtam"

– mondta a vasárnap 34. születésnapját ünneplő vívó.

 

Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.