Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntőbe jutott a tokiói olimpián

Kovács Lilla 2021-07-23 06:26:00
Már a megnyitó napjának reggelén bemutatkoztak a magyar sportolók.

Már a megnyitó napjának reggelén bemutatkoztak a magyar sportolók: a Sea Forest Evezős pályáján a Budapest Evezős Egyesület 28 éves evezőse, Pétervári-Molnár Bendegúz másodikként ért be a férfi egypár evezés előfutamában, ezzel negyeddöntős. 

A kétszeres világbajnok, a norvég Kjetil Borch nem kegyelmezett, rögtön a rajt után az élre állt, és nagy előnnyel ért célba. Pétervári-Molnár 500 méternél és 1000 méternél is a harmadik helyen volt a brazil Luca Verthein Ferreira mögött, de egy erős hajrával sikerült megelőznie. 

"Nem volt rossz ez a pálya, bár kicsit jobban szét voltam esve, mint szoktam, jobban be is savasodtam."- nyilatkozta a magyar sportoló az MTI-nek. "Ez amiatt van, hogy a szervezetem még nem teljesen állt át, a kiutazás eléggé megviselt. A negyeddöntőre jobban ki kell magam pihennem, de a továbbjutás biztosan megvolt, jól kontrolláltam a pályát. Az edzésekhez képest nem volt hullámos a víz, de a szél rosszabb volt, mint a korábbi napokban."
    


    Eredmény:
    férfi egypár, előfutam:
    -----------------------
1. Kjetil Borch (norvég) 6:54.46 p
2. Pétervári-Molnár Bendegúz 7:04.42
3. Luca Verthein Ferreira (brazil) 7:05.00

Szólj hozzá!

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.