Az úszók is megkezdik holnap a szereplést a tokiói olimpián

Kovács Lilla 2021-07-23 21:14:05
A cselgáncsozóknak és a sportlövőknek pedig már döntője is lesz.

Az olimpia második napja magyar idő szerint ismét nagyon korán indul, hiszen a magyar csapat Mészáros Eszter sportlövő vezetésével már 01:30-kor megkezdi a szereplést. A női 10m légpuska szakágban versenyző Mészáros akár reggel fél ötig is versenyezhet, hiszen addig tart majd a 03:45-kor kezdődő döntő. 

Reggel 4:00-kor már a cselgáncsozók is tatamira lépnek, magyar részről a női -48kg-os súlycsoport lesz az érdekes, itt Csernoviczki Évának szurkolhatunk majd. Ugyanebben az időpontban rajtol el az országúti kerékpárosok mezőnyversenye is a Musashinonomori Parkból, köztük Valter Attilával - ők várhatóan 11:15-ig tekernek majd. 

Mialatt az országútisok tekernek, szurkolhatunk 04:15-től a Pergel Szandra - Szudi Ádám asztaliteniszező vegyes párosnak; 04:55-től a férfi kardozóknak: Decsi Tamásnak, Szatmári Andrásnak, és Szilágyi Áronnak; 05:18-tól az ökölvívó Gálos Andrásnak, hogy beverekedeje magát a legjobb 16 közé; de közben majd térjünk vissza 10 óra tájékán a Nippon Budókánba, ahol Csernoczki Évával a dzsúdósok folytatják a szereplésüket - és ők már meg sem állnak az éremosztásig!

 Őket követik a férfi kardvívók döntő összecsapásai, 11 órától - ne feledjük, hogy itt lép pástra az olimpiai bajnok Szilágyi Áron is. 

Délben aztán megkezdődnek az úszók számai:

  • 12:13 - 12:19: férfi 400m vegyes (Verrasztó Dávid, Bernek Péter)
  • 12:18 - 12:30: női 100m pillangó (Sebestyén Dalma)
  • 13:00 - 13:05: férfi 400m gyors (Zombori Gábor)
  • 13:12 - 13:20: női 400m vegyes (Hosszú Katinka, Mihályvári-Farkas Viktória)

Délben kezd Salim Omar taekwondos, majd a napot az asztaliteniszezők női és férfi egyesek első fordulója zárja Madarász Csillával és Majoros Bencével. 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.