A Nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai ne akadályozzák az igazság kiderülését!

Farkas Bazsi 2021-07-23 12:12:06
Közös közleményben szólít fel az ellenzék.

Közös közleményt jutatott el szerkesztőségünkhöz az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum. Változtatás nélkül mutatjuk is:

Mint ismeretes, az elmúlt napokban a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legkomolyabb lehallgatási botrányára derült fény, amely hatalmas felháborodást váltott ki a magyar társadalomban.

 A tizenhét ország tényfeltáró újságíróinak összehangolt oknyomozó munkájával felderített információk Magyarország vonatkozásában arra a következtetésre jutottak, hogy az Orbán-kormány több száz magyar állampolgárt – köztük független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket, ügyvédeket – figyelhetett meg, hallgathatott le. Az ügyet felderítő újságírók közölték azt is: mindez a megfigyelt személyek mobiltelefonjára telepített, Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel történhetett meg.
 
A lehallgatási botrány kirobbanását követően az Orbán-kormány miniszterei egymásnak ellentmondó, mismásoló nyilatkozatokat adtak, nem cáfolva a Pegasus alkalmazását. Ennek nyomán a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, Stummer János jövő hétfőre összehívta a testületet, tisztázandó a súlyos, példátlan kémbotrány állításait, magyarázatot várva a megjelent információkra. Két miniszter, Pintér Sándor és Szijjártó Péter jelezte is, hogy zárt ülésen ugyan, de hajlandóak a feltett kérdésekre válaszolni.
 
Ez nyilvánvalóan komoly jelentőséggel bír az igazság felderítésében. Fontos, hogy a magyar állampolgárok megfelelő válaszokat kapjanak az eddig felvetődött kérdésekre, ahogyan elengedhetetlen annak megállapítása, történt-e bárminemű visszaélés az Orbán-kormány részéről. 
 
Válaszokat várunk az alábbi kérdésekre:
 
·    Megvásárolta, illetve használta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot?
·    Adott-e engedélyt az Orbán-kormány jelenlegi igazságügyi minisztere vagy valamelyik hivatali elődje újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szembeni titkos információgyűjtésre?
·    Adott-e engedélyt Varga Judit beosztottja, Völner Pál parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szemben történő titkos információgyűjtésre?
·    Tudott-e Orbán Viktor arról, hogy független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és ügyvédeket hallgattak le az elmúlt években Magyarországon?
·    Jelenleg is tartanak-e a lehallgatások? 
 
Ezúton felszólítjuk a parlamenti bizottság kormánypárti tagjait, hogy ne akadályozzák az igazság kiderülését, és menjenek el a Nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésére! Ha ennek nem tesznek eleget, akkor azt beismerő vallomásnak értékeljük, ennek nyomán vállalniuk kell a felelősséget. 
 

Címlapfotónk illusztráció. 

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.