Kavicsokra cserélte a gyémántokat egy ügyes kezű tolvaj Londonban

Fehér Buda 2021-07-21 20:00:04
1,75 milliárd forintnyi drágakövet zsebelt így be a nő.

Egy nő 4,2 millió font (1,75 milliárd forint) értékű gyémántot lopott el 2016 márciusában egy londoni ékszerésztől úgy, hogy egy ügyes mutatvánnyal kavicsokra cserélte a drágaköveket, írja az MTI. A bűntényt a vád szerint a 60 éves Lulu Lakatos követte el, aki drágakőszakértőnek adta ki magát. A nő a London belvárosában található Boodles gyémántboltból lopta el a gyémántokat. A bűnügyben a londoni Southwark Királyi Bíróságon folyó tárgyaláson elhangzott, hogy a nő hét gyémántot becsült fel az üzletben, majd egy táskába tette őket. Amikor azonban a táskát kinyitották, a drágakövek helyett kavicsok voltak benne - olvasható a BBC News honlapján.

A Romániából származó, de Franciaországban élő nő tagadta a vádakat. A bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint Nicholas Wainwright, a Boodles elnöke 2016 februárjában ismert meg egy Simon Glas nevű embert, aki arról tájékoztatta, hogy gyémántokat akar vásárolni befektetésként. Hét gyémánt megvételében állapodtak meg: a 4,2 millió font értékű drágakövek között volt egy 20 karátos szív alakú gyémánt, ami 2,2 millió fontot ért, és egy 1,1 millió fontra becsült, körte alakú rózsaszín gyémánt is.

A vevő egy Anna nevű gyémántszakértőt küldött az üzletbe, hogy megvizsgálja a drágaköveket. Annát Lulu Lakatos alakította. A nőt maga Wainwright és a cég saját szakértője kísérte a bolt alagsori tárgyalójába. A nő megvizsgálta és megmérte mind a hét gyémántot, majd egy táskában helyezte el őket, amelyet lezárt, hogy a pénz átutalásáig úgy őrizzék az üzletben. Az ügyész szerint viszont Lakatos ezt a táskát a saját táskájába tette, és egy ugyanolyan lezárt táskát hagyott hátra.

A nő repülővel hagyta el Londont. Tavaly szeptemberben európai elfogatóparancs alapján Franciaországban tartóztatták le, mielőtt kiadták volna az Egyesült Királyságnak. A bűnügy tárgyalása folytatódik.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.